Megkezdődött a 23. Országos Diákfilmszemlére
Dátum: 2016. agusztus 27., szombat, 7:34

Több mint 130 nevezés érkezett a 23. Országos Diákfilmszemlére, amelyet vasárnapig rendeznek meg Budapesten az Aranytíz Kultúrházban.

Merza Gábor fesztiváligazgató az esemény szerdai hivatalos megnyitóján az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az idén három kategóriában fogadtak nevezéseket: általános iskolások, középiskolások és fiatal filmesek küldhették be munkáikat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a jelentkezők 20 percnél rövidebb alkotásai előzsűrizés nélkül kerültek a szemle programjába, míg a 20 percnél hosszabb filmek előzsűrizésen estek át.

Mint elmondta, nem volt meghatározva az alkotások témája. "Ez még egy olyan időszak a fiatalok számára, amikor fontos, hogy szabadon csinálhassanak azt, amit szeretnének, amit akarnak és ez látszik is a filmeken, amelyek közözött nagyon jó alkotások is szerepelnek" - hangsúlyozta.

Elmondta: a kedden kezdődött szemlén minden nap a filmvetítések után bárki számára nyitott konzultációt tartanak a résztvevőkkel, a zsűri tagjaival és az alkotókkal, hasznos tanácsokkal látják el a fiatal filmeseket.

A díjkiosztót vasárnap tartják, most először pénzjutalmat is kiosztanak, a Nemzeti Magyar Filmalap támogatásának köszönhetően.

A Polifilm Műhely Közhasznú Alapítvány, az Aranytíz Kultúrház és a Ház a Réten Közhasznú Kulturális Egyesület 23. alkalommal rendezi meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
 
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
Aforizmák
„ Nem mindenki muzsikus, aki hegedűvel mászkál."
Abraham A Santa Clara
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ