Világhírű rendezők a Mozinet Filmnapokon
Dátum: 2016. október 28., péntek, 10:30

Idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb alkotásaira fókuszál a pénteken kezdődő és vasárnapig tartó Mozinet Filmnapok programja, a vetített filmek rendezői közül hárommal is találkozhat a közönség.

Tizenhat film szerepel a fesztivál idei válogatásában, amelyből hatot most először láthatnak a nézők Magyarországon - mondta el Böszörményi Gábor, a filmnapok igazgatója, az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Kiemelte: három alkotás rendezője a program idejére Magyarországra is ellátogat, így a közönség személyesen is találkozhat a szexuális feszültséggel átitatott, bizarr fordulatokkal teli Állva maradni rendezőjével, Alain Guiraudie-val, az Olli Maki legboldogabb napja című film alkotójával, a finn Juho Kuosmanennel, illetve a holland, Oscar-díjas rövidfilmessel, Michael Dudok de Wittel, akinek A vörös teknős című animációját vetítik a filmünnepen.

Böszörményi Gábor elmondta, ez az első év, hogy kifejezetten a Cannes-ban bemutatott alkotásokra fókuszál a fesztivál, mivel számos figyelemre méltó filmet találtak a szervezők a francia verseny programjában.

A sokszínű választékban szerepel például dél-koreai erotikus thriller, finn szerelmi történet, iráni párkapcsolati dráma, belga abszurd vígjáték, amerikai függetlenfilm, izlandi testvérdráma, argentin fekete komédia, valamint francia művészfilm, és újra levetítik a Saul fiát is, amely tavaly a cannes-i fődíjjal kezdte meg diadalútját.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Az ember nem lehet elég óvatos ellenségeinek megválogatásában."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ