Befejeződött Kenyeres Bálint első nagyjátékfilmjének forgatása
Dátum: 2016. december 26., hétfő, 13:14

Befejeződött Kenyeres Bálint Tegnap című első nagyjátékfilmjének forgatása Marokkóban - közölték az alkotók az MTI-vel pénteken.

A közlemény szerint a filmet nemzetközi színészgárdával, 34 nap alatt forgatták le Casablancában, Essaouriában, Marrakechben és Tangierben. Az Európai Filmakadémia rövidfilmdíját és a Sundance Filmfesztivál különdíját is elnyerő Before Dawn rendezőjének választása azért esett az észak-afrikai országra, mert ugyan közel van Európához, kultúráját tekintve mégis teljesen különbözik tőle.

A Tegnap várhatóan 2017-ben kerül a mozikba. A film főszereplője a román Vlad Ivanov, akit a Cannes-ban Arany Pálmát nyert 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmből, valamint a Toni Erdmannból ismerhet a közönség.

A színész egy ötvenes éveiben járó építészt alakít, aki miután nyugtalanító híreket kap cége észak-afrikai építkezéséről, úgy dönt, személyesen oldja meg a problémát. Fiatalsága helyszínére érkezve szembesülnie kell mélyen eltemetett emlékeivel, és egykori szerelme után nyomozva egyre mélyebbre merül múlt és jelen labirintusszerű szövevényében.

A főbb szerepekben Vlad Ivanov mellett Jaques Weber, Féodor Atkine, Djemel Barek, Jo Prestia, Johanna Ter Steege, és a Timbuktuból ismert Toulou Kiki lesz látható.

A filmet Fillenz Ádám fényképezte, producere Taschler Andrea. A Filmalap támogatásával készült Tegnap a magyar Mirage Film, a francia Films de l Aprés-Midi, a holland Rotterdam Films, a német One Two Films, a svéd Chimney Pot és a Film i Väst, és a marokkói La Prod közös koprodukciója - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw híres volt szarkasztikus megjegyzéseiről. Egy alkalommal régi hölgyismerőse panaszkodott az írónak:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ ...inkább az értelmes poklot választom, mint a hülye paradicsomot."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ