Médiatanács: 106,7 millió forint támogatás 17 újabb dokumentumfilmnek
Dátum: 2017. január 16., hétfő, 22:14

Tizenhét dokumentumfilm elkészülését támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az Ember Judit-pályázaton keresztül, összesen 106,7 millió forinttal - tájékoztatta az NMHH csütörtökön az MTI-t.

A médiatanács a Magyar Média Mecenatúra programjában a 2016-os Ember Judit-pályázat harmadik fordulójában tizenhét dokumentumfilm - köztük két határon túli alkotás - elkészítését támogatja - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a határon túli pályázóktól dokumentumfilm várható az 1944 őszén román félkatonai különítmények Székelyföldre való bevonulásának körülményeiről, egy jóval könnyedebb témájú alkotásban pedig az erdélyi amatőr és profi futball sajátos atmoszféráját is megismerhetik a nézők.

Film készül Szent-Györgyi Albertről, Burger Barna fotóművészről, valamint Erdei Zsolt ökölvívó pártfogoltjáról, Vörös Mártonról, akinek súlyos betegsége miatt életéért és az életét jelentő sportpályafutásáért kell megküzdenie.

A Dal zsűritagjaként is ismert Both Miklós az ukrán népzene világát mutatja majd be a nézőknek egy másik filmben. A Közös sorsviselők című alkotásban nagyapa és unokája a világ két különböző pontján próbálja hasonló módon összetartani közösségét, előbbi egy ötödik kerületi társasház közös képviselőjeként, utóbbi egy az Egyesült Államok és Kanada határán, úszó házakban élő közösség kimondatlan vezetőjeként.

Filmet készítenek a 60-as, 70-es években működő, Aranyketrec néven elhíresült intapusztai "bolondokházáról", ahol megtűrt művészek és osztályidegen arisztokraták éltek az ápoltakkal közösen. Forgatni fognak Prodán Zsolt szívsebész munkájáról, valamint a büntetés-végrehajtásban a visszaesők számának csökkenését célzó módszerről, a börtön-cursillóról.

A nevelőszülőség csodálatos, egyben erőt próbáló világát mutatja majd be a Családra várva című alkotás. Dokumentumfilm készülhet a Csehszlovákia 1968-as megszállásáról szóló eseményekről a - szovjetek utasítására meginduló - magyar megszállók szemszögéből, az emberi kapcsolatokra fókuszálva, és az Iszlám Állam terrorszervezet ellen folytatott harc magyar katonai vállalásáról is.

Az 56-os forradalom leverése után emigráló Szanyiszló Liliről, gyermekéről és unokájáról szóló alkotás a világ három különböző pontján élő nő találkozását mutatja be.

A mecenatúra program három olyan filmet is támogat, amelyek különböző módon kapcsolódnak a holokauszthoz. Az egyikben egy Auschwitzot megjárt férfi és egy tizenhárom éves fiú áll a bar micvója előtt, a felkészülési idő alatt azonban az idős özvegy haláltábori emlékei is felelevenednek. Az elveszett nagypapa című alkotás középpontjában egy, a holokauszt alatt meggyilkolt férfi filmhagyatéka áll, míg az eseményeket túlélő Fahidi Éva nem kézzel fogható archív felvételekkel, de annál érzékletesebb elbeszélésével világítja meg a történelem e sötét korszakát - olvasható az NMHH közleményében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ