Animációs filmek elkészítését támogatja a médiatanács
Dátum: 2017. január 21., szombat, 13:35

Három gyerekeknek szóló sorozat egy-egy új epizódjának és egy felnőtteknek szánt önálló animációs mű elkészítését támogatja 43,5 millió forinttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte az NMHH pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Magyar Média Mecenatúra program Macskássy Gyula pályázatán keresztül támogatást kap Miklósy Zoltán meséje, a Szőrmók Ovi második része, Máli Csaba sorozata, a Szupermalac és Űrpatkány, valamint a Gurmai Beáta rendezésében készülő Borka és a varázsruha című mese is.

Szintén elnyerte a médiatanács támogatását Andrasev Nadja magyar-francia koprodukcióban megvalósuló Szimbiózis című, 10 perces, vegyes technikával készülő animációja, amely arról szól, hogyan dolgozza fel egyedi módon megcsalásait egy feleség.

A filmeket 2018. január 31-ig kell elkészíteni, a televíziós bemutatók határideje 2018. június 30.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
A L'Opinion című lap 1885.október 15-i számában megemlékezik a Hotel Drouot árveréséről (amely árverési csarnokot műfordítóink Drout-szállodának szoktak magyarítani), s elmondja, hogy mikor a szolga a kiállítási asztalra helyezett egy milói Vénust ábrázoló másolatot, harsány hangon kiáltotta a közönség felé:
Aforizmák
„ Amit nem értünk, azt véletlennek nevezzük."
Teller Ede
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ