Berlinale - Erős magyar filmes jelenlét a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon
Dátum: 2017. február 8., szerda, 6:20

Enyedi Ildikó, Török Ferenc és Lovrity Anna Katalin új alkotásait, valamint számos hazai filmes közreműködésével készült produkciót is műsorra tűz a csütörtökön kezdődő 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.

Enyedi Ildikó új mozifilmje, a Filmalap támogatással készült Testről és lélekről című alkotás az Arany Medvéért versenyez a világ egyik legfontosabb filmfesztiválján - emlékeztetett az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.

A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaiban szarvasként találkozik. Az új Enyedi-film, amelyben Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játssza a főszerepeket, a pénteki berlini világpremiert követően március 2-tól országszerte látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Február 15-én a Berlinale rangos Panoráma programjában lesz Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének európai premierje. A görög tragédiákat idéző, 1945 augusztusának egyetlen napjából mindössze néhány órát bemutató dráma témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon.

A Filmalap támogatásával készült alkotás világpremierjét nemrég tartották Miamiban, a 20. Zsidó Filmfesztiválon, ahol elnyerte a közönségdíjat a narratív film kategóriában. Török Ferenc alkotását a Filmalappal kötött megállapodás alapján a Menemsha Films forgalmazza Észak-Amerikában. A produkció április elején debütál Magyarországon a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén (MOME Anim) végzett Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje, amely a Filmalap diplomafilm-támogatásával készült, a Berlinale Generation programjában mutatkozik be vasárnap. A kilencperces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie.

Számos magyar résztvevővel és magyar koprodukcióban készült alkotást is műsorra tűz a Berlinale. Palya Bea énekesnő a Django című francia filmben lesz látható, amely a fesztivál nyitófilmje is egyben. Mácsai Pál az Es war einmal in Deutschland... című német-luxemburgi-belga produkcióban szerepel.

Angelusz Iván producer közreműködésével készült a Little Harbour című szlovák-cseh koprodukció, Taschler Andrea az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd alkotás koproducere volt. Jancsó Anna producer a The Party című brit filmben, Nedeczky Dóra a The Rabbit Hunt című amerikai-magyar koprodukcióban működött közre.

Máté Bori The Headless Appearance című kísérleti filmje a Berlinaléval párhuzamosan megrendezett Kritikusok Hete (Woche der Kritik) válogatásában lesz látható.

Tenki Réka kettős szerepben, a Testről és lélekről című Enyedi-film szereplőjeként, valamint a tekintélyes amerikai filmes szaklap, a Variety tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató, 10 Europeans to Watch elnevezésű rendezvényének meghívottjaként utazik Berlinbe.

Az 1951-ben alapított Berlinale a filmművészet és a filmipar legfontosabb nemzetközi eseményeinek egyike, az év első A-kategóriás filmfesztiválja és Európa legnagyobb nézőszámú filmünnepe egyben. Tavaly 337 ezer mozijegyet adtak el a vetítésekre.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Két bíboros szemrehányást tett Rafaellónak, hogy egy festményen Péter és Pál apostol arcát nagyon pirosra festette.
 
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
Aforizmák
„ Két rossz közül mindig azt választom, amelyiket még nem próbáltam."
Mae West
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ