Berlinale - Enyedi Ildikó: a legszürkébb emberekben is csodálatos titkok rejtőznek
Dátum: 2017. február 12., vasárnap, 11:41

A legszürkébb emberekben is csodálatos titkok rejtőznek és mély érzelmek munkálnak, ennek az ellentétnek a feszültségéről szól a Testről és lélekről című film - emelte ki a rendező, Enyedi Ildikó pénteken a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) az alkotás világpremierje előtt tartott sajtótájékoztatón.

A legjobb filmnek járó Arany Medve díjért versenyző alkotás rendezője elmondta, hogy korábbi munkáitól eltérően a Testről és lélekről forgatókönyve nagyon gyorsan, alig néhány hét alatt elkészült, és alapgondolatát Nemes Nagy Ágnes Védd meg című versének néhány sora ihlette, amely tökéletesen ábrázolja mindazt a "titkot és szenvedélyt, amely mindannyiunkban megvan".

A film két főhősében is, akik nagyon zárkózott emberek, de zártságuk mögött intenzív és mély érzelmek rejtőznek. "Minden a felszín alatt történik, ezért arra kellett törekedni, hogy minden a szememben jelenjen meg" - tette hozzá a női főhőst, Máriát alakító Borbély Alexandra, a Katona József Színház művésze.

A film Mária és Endre, két olyan ember találkozásáról szól, akik a nappali világban ugyan munkatársak, de nem igazán ismerik egymást, éjjelente viszont régóta ugyanazt az álmot álmodják.

Endrét Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója alakítja, akinek ez az első szerepe. Mint mondta, a film elkészítése felejthetetlen élmény volt, és "nagyon könnyű, mert csak a rendező instrukcióit kellett követnem és ügyelnem arra, hogy ne lóbáljam folyton a kezem".

A Testről és lélekről egyszerű film, olyan "egyszerű emberekről szól, mint mi mindannyian" - húzta alá Enyedi Ildikó.

A Balázs Béla-díjas, érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom - Arany Kamera-díj a legjobb első filmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus - a zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

A Testről és lélekről március 2-ától már országosan látható lesz a magyar mozikban a Mozinet forgalmazásában; a világforgalmazó a Films Boutique.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az Isteni színjáték tengernyi szereplőjéből és fordulatos eseményéből is kitűnik, hogy Dante emlékezőtehetsége rendkívüli volt. Erről a csodálatos memóriáról egy szerény, de frappáns történet is beszámol.
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ