A Hurok és Az állampolgár is versenyez a portói filmfesztiválon
Dátum: 2017. február 23., csütörtök, 21:43

Madarász Isti első mozifilmje, a Hurok meghívást kapott a pénteken kezdődő portói filmfesztivál versenyprogramjába, Vranik Roland Az állampolgár című alkotása pedig a Fantasporto Rendezők Hete című válogatásában fog szerepelni - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint a zsánerfilmek patinás nemzetközi filmfesztiváljaként ismert, 37. alkalommal megszervezett mustra idén mintegy 200 filmet mutat be. A Hurok című magyar thrillert is felvonultató versenyprogramban összesen 21 film szerepel.

A Cafe Film produkciójában készült Hurok főszerepeiben Száraz Dénes, Martinovics Dorina és Anger Zsolt látható. Az első időutazós magyar sci-fi író-rendezője, Madarász Isti személyesen mutatja be filmjét a Fantasporto közönségének.

Az állampolgár a portói filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) című programjában versenyez. Vranik Roland megrázó szerelmi története amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

A Bissau-Guineából származó, 30 éve Magyarországon élő Cake-Baly Marcelo, Máhr Ágnes miskolci színésznő és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„A nő akkor a legerősebb, ha gyöngeséggel vértezi fel magát."
George Sand
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ