Filmet forgatnak Sánta Ferenc Téli virágzás című novellájából
Dátum: 2017. március 8., szerda, 14:57

Film készül Sánta Ferenc Téli virágzás című novellájából, az Erdélyben rögzített jelenetek után most a Veszprém megyei Magyarpolányban dolgozik a stáb.

A szegénységről, a családi összetartozásról és a hitről szóló történet egy kis székely faluban és a közeli erdőben játszódik. A tervek szerint májusig felveszik az összes jelenetet, a magyarpolányi helyszín után a Bakonyban forgat majd a stáb - tájékoztatta kedden az MTI-t az alkotás producere.

Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója hozzátette, hogy a mintegy félórás filmben szerepel Eperjes Károly, Molnár Anikó - a soproni színház művésze - és három erdélyi gyerek. A stáb az erdélyi Vármezőn és Mikházán már vett fel jeleneteket, amelyekben Szélyes Ferenc alakítja az írót.

Az alkotás dramaturgja Ozsda Erika, rendezője és forgatókönyvírója, Bozsogi János. Az operatőr Mike László, a vágó Varga András, a zeneszerző Jávorka Ádám.

A film a Pápa Városi Televízió és a Forrás Film közös alkotása, amely a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán Pályázatának támogatásával jöhet létre. A televízió, a Forrás Film és a Soproni Petőfi Színház együttműködésének köszönhetően az elmúlt években a Csonka délibáb és a Képtelen történet című alkotásokban játszhattak a soproni színészek, ezeket az alkotásokat a közmédia is műsorra tűzte - emlékeztetett a producer.

A Téli virágzás című novella Sánta Ferenc Az Isten a szekéren című kötetében jelent meg és egy múlt század harmincas éveiben élő szegény sorsú székely családról szól. A történet szerint a családfőnek eltörik a lába, lázasan fekszik az ágyban, helyét tízéves gyermeke veszi át, akit farkasordító télben elküldenek az erdőbe tűzifáért. A gyerek kimegy, közben talál egy fagyás közeli állapotban levő kismadarat, amelyet a fa helyett hazavisz. Arra számít, hogy ezért verést kap, ezzel szemben a kismadár derűt, jókedvet, igazi emberi melegséget visz a családba.

A közmédia várhatóan nyáron mutatja be a kisjátékfilmet.

"A hosszú távú tervek között szerepel, hogy 80 perces filmet készítünk Sánta Ferenc kötetének többi novellájából, amihez a kisjátékfilm kellő alapot adott" - mondta el Pataki András.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„ A képmutatás a bűn hódolata az erény előtt."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ