BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Már forog a Paraziták a Paradicsomban
Dátum: 2017. március 13., hétfő, 20:02

Már forgatják a Paraziták a Paradicsomban című magyar produkciót, amely Marius von Mayenburg német drámaíró Paraziták című darabját dolgozza fel Kasvinszki Attila rendezésében, Marozsán Erika és Kovács Krisztián főszereplésével.

Szijj András, a film kreatív producere az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy a történet öt szereplő kapcsolatrendszerének abszurditásán keresztül komoly társadalomkritikát fogalmaz meg.

"Egy évvel ezelőtt ültünk össze négyen barátok és eldöntöttük, hogy ezt a filmet meg kell csinálni" - mondta el a producer, hozzátéve, hogy a 23 naposra tervezett forgatás már elkezdődött Magyarországon, és az elkövetkező hetekben Olaszországban folytatódik.

A filmben a főszereplő házaspár egyik tagját Marozsán Erika alakítja, aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. Az életükbe egyszer csak betoppan a baleset okozója (Rába Roland) és vezeklésül a házaspárra erőlteti segítségét. Pető Kata színművész a feleség húgát, Friderikát alakítja, aki komoly mentális problémákkal menekül el otthonról, majd ő is beköltözik a házaspárhoz, de a káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megérkezik Friderika férje, Patrik (Porogi Ádám) is, hogy hazavigye a feleségét.

"Mind az öt szereplőnek saját külön pszichológiai története van, és ezek a történetek csapnak össze helyenként hihetetlen mennyiségű humorral, helyenként meg nagyon komoly mélységekkel" - fejtette ki Szijj András.

Pető Kata szerint "szigorú és pontos időbeosztással" dolgoznak, de Kasvinszki Attila nagyon jól szervezte a munkát, hiszen a rövid forgatás ellenére mégis egy-egy jelenetre épp elegendő időt hagy a színészeknek, hogy ki tudjanak teljesedi a karakterek megformálásában.

"Nagyon fontos tulajdonsága a filmnek, hogy annyira szélsőségesen negatív tud lenni egy-egy helyzet és olyan tragikus, ami helyenként tragikomédiába fullad, ez szerintem nagyon nagy erénye lehet egy ilyen mozinak" - fűzte hozzá a színésznő.

A producer kiemelte: egy évvel ezelőtt még az volt az álom, hogy ez a film megvalósuljon, most pedig az, hogy egy éven belül valamilyen A kategóriás fesztiválon mutathassák be.

Marius von Mayenburg Magyarországon a Lángarc című darabjával vált ismertté, de sikerrel játszották a Csúnya, a Hideg gyermek, a Mártírok és a Paraziták című műveit is.

A film forgatókönyvét Kasvinszki Attila és Rácz Erzsébet írták, operatőre Győri Márk, zenéjét Krajczár Péter szerezte. A producer Juhász József mellé csatlakozott a Saul fia Oscar díjas producere, Rajna Gábor is, a gyártásvezető Kézdi Klementína.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Varsányi Irén, a Vígszínház nagy művésze az utcán összefutott egy színészkollégájával.
Aforizmák
„ A probléma csak ennyi: művész tudsz-e maradni, miközben felnőtté válsz, mert minden gyermek művész."
Pablo Picasso
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ