Száznegyven alkotást neveztek az idei Savaria Filmszemlére
Dátum: 2017. április 18., kedd, 9:44

Száznegyven filmet neveztek az idei Savaria Filmszemlére, amelyet április 26-28 között negyedik alkalommal rendeznek meg Szombathelyen - közölte az MTI-vel a szemle főszervezője.

Lovass Tibor elmondta: ebben az évben a Reformáció 500. évfordulójához kötődő alkotásokat és kerékpáros témájú filmeket is vártak a szemle versenyfilmjei közé, amelyeket külön-külön értékelnek.

Hozzáfűzte: 50 dokumentumfilm, 49 kisjátékfilm, 41 filmetűd érkezett be a megadott határidőre, a zsűrik már dolgoznak, ötvenórányi anyagból választják ki azokat, amelyeket levetítenek a filmszemle három napján.

Az NMHH Média Mecenatúra programja a már megszokott kategóriák díjazását 1,5 millió forinttal támogatta, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Nemzeti Filmalap pedig szakmai támogatást nyújt a rendezvényhez.

A filmszemle díjkiosztó gáláját április 26-án tartják, a filmszemle második napján pedig idén is szakmai programot szerveztek, amelyen az őket érintő pályázati lehetőségekkel ismerkedhetnek a függetlenfilmes alkotók.

A szombathelyi AGORA Savaria Filmszínházban vetítik majd a versenyfilmeket, melyeket ingyenesen tekinthetnek meg az érdeklődők.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„Minden vegetáriánus megváltozik, ha örököl egy szalámigyárat."
Moldova György
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ