BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Életműkiállítással tisztelegnek Rófusz Ferenc filmrendező előtt Kaposváron
Dátum: 2017. április 19., szerda, 15:13

Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező munkásságát bemutató kiállítás nyílik Kaposváron szerdán.

Az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia által A légy című animációs filmjéért 1981-ben kitüntetett, az idén 71 éves alkotó pályáját a Pannónia Rajzfilmstúdióban végzett tevékenységétől a külföldi munkáin át a hazatérését követő sikerekig lenyomatok, grafikák, fotók, filmképek segítéségével ismerhetik meg az érdeklődők - mondta el M. Tóth Éva animációsfilm-rendező, ötletgazda az MTI érdeklődésére.

Hozzátette: a "műhelyszerű beavatást" jelentő tárlat 17 órakor nyílik és május 7-ig látogatható a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának Bajcsy-Zsilinszky utcai épületében. A megnyitót követően, 19 órától a Szivárvány Kultúrpalotában Rófusz Ferenccel vetítésekkel egybekötött beszélgetést rendeznek.

A két esemény a Rippl-Rónai Művészeti Kar, az Együd Árpád Kulturális Központ és a Nemzeti Filmarchívum összefogásának eredménye, amely érzékelteti a Rófusz Ferenc által magas minőségben képviselt műfaj sokrétűségét - hangsúlyozta M. Tóth Éva.

Megjegyezte, a tárlat és a beszélgetés megszervezését az általa a télen, a budapesti FilmesHázban látott Rófusz Ferenc-kiállítás inspirálta. Szerette volna, ha annak anyagát szélesebb körben is bemutathatnák, értelmezéséhez pedig filmvetítésekkel és a művésszel való találkozás is hozzájárulhatna.

Rófusz Ferenc 1968 és 1973 között volt a Pannónia Rajzfilmstúdió fázisrajzolója, kulcsrajzolója, majd animátora, 1973-tól önálló rendezőként tevékenykedik. Németországban 1984 és 1988 között dolgozott, 1989-től Kanadában élt, ahol létrehozta reklámfilmeket, videoklipeket készítő Fly Films nevű stúdióját. Magyarországra 2000-ben költözött vissza, 2010-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanáraként is tevékenykedik.

Pályafutása során dolgozott a Gusztáv és a Kérem a következőt című sorozatok készítésén. Az akkori hazai viszonyokra jellemzően az 1981-es Oscar-gálára nem utazhatott el, az elismeréssel járó szobrot később mégis személyesen vette át, mert az amerikaiak helyette másnak nem adták ki. A 2011-ben készült Ticket című animációja elnyerte az 56. valladolidi filmfesztivál fődíját és a Syracuse-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb animációnak járó díjat.

Rófusz Ferenc munkásságát Kossuth- és Balázs Béla-díjjal is elismerték.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ