Harminchárom alkotás szerepel a Zsigmond Vilmos Filmfesztivál versenyprogramján
Dátum: 2017. április 25., kedd, 12:32

Harminchárom alkotás szerepel a tavaly elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztivál versenyprogramján, a találkozó május 10-én kezdődik Szegeden - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.

A közlemény szerint az első ízben megszervezett, az operatőri munkát a középpontba állító fesztiválra háromszáznál több nevezés érkezett a világ öt kontinenséről, ezek közül az előzsűri öt kategóriában összesen 33 filmet válogatott be a versenyre.

A magyar és közép-európai alkotások mellett több skandináv, a Baltikum országaiból érkezett, valamint amerikai, ausztrál, indiai művet láthat majd a közönség. A vetítések a Belvárosi Mozi Zsigmond Vilmosról elnevezett nagytermében zajlanak majd, ahol a világhírű operatőr élete különböző szakaszaiban többször is megfordult. Kamaszkorában nézőként járt oda, neves alkotóként pedig több nemzetközi forgatócsoportot is elhozott "az ő mozijába".

A fesztiválon a Zsigmond Vilmosról elnevezett fődíj mellett kiosztják Szeged város elismerését, a Báron György által vezetett kritikus zsűri szavazatai alapján a Filmkritikusok díját, valamint a nézők véleményét tükröző közönség-díjat is.

A négynapos fesztivál alatt kísérő programokon is részt vehetnek az érdeklődők, amelyeken Zsigmond Vilmos pályáját elevenítik fel. A Magyar Hollywood Társaság szervezésében - többek között Rófusz Ferenc közreműködésével - kerekasztal-beszélgetésben idézik meg a szegedi születésű művész alakját. Látható lesz a mester két korai remekműve: A sugarlandi hajtóvadászat és A folyó, valamint két Zsigmond Vilmosról készült portréfilm is.

A közönségtalálkozókon az alkotókkal folytatott beszélgetések mellett szó esik a magyar filmoktatás helyzetéről, Nigel Walters operatőr, a zsűri brit tagja pedig workshopot tart az érdeklődőknek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„Aki az érvelést nem tudja támadni, az érvelőt támadja."
Paul Valéry
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ