Nemzetközi filmfesztiválok együttműködésére indult kezdeményezés
Dátum: 2017. június 21., szerda, 8:45

Új kezdeményezés indult útjára Egy út, egy övezet címmel 13 ország filmfesztiváljainak és filmes intézményeinek együttműködése céljából a 20. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon.

A résztvevő országok között szerepel többek között Észtország, Kazahsztán, Hollandia, Görögország és Egyiptom, Magyarország képviseletében pedig Bíró Tibor, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója vett részt a programon - közölte Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa hétfőn az MTI-vel.

Az együttműködési nyilatkozatot a résztvevő országok képviselői június 17-én írták alá, a Film Market keretében pedig előadásokon mutathatták be nemzeti filmiparuk aktuális helyzetét és a filmkultúráikra jellemző tendenciákat.

Az együttműködés lehetővé teszi, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréljenek fesztiválszervezés, közönségépítés és marketing stratégia kiépítése területén, valamint egymás filmkultúrájának kölcsönös megismerését.

A kezdeményezést elindító Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál - amely Kína nemzetközileg is elismert A-kategóriás filmfesztiválja - azt reméli, hogy a program hatékonyabb kommunikációt és egy kiterjedt partnerhálózat kiépítését teszi lehetővé ezen országok között a filmkultúra területére támaszkodva.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Nincs könnyebb dolog a világon, mint leszokni a dohányzásról... Én már 137-szer megtettem ezt".
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ