Elkezdődött a Valami Amerika harmadik részének forgatása
Dátum: 2017. június 21., szerda, 8:49

Elkezdődött Herendi Gábor nagysikerű filmsorozata, a Valami Amerika harmadik részének forgatása a hétvégén. A munkálatok a tervek szerint augusztus 2-ig tartanak, a film 2018. február 15-én kerül a magyar mozikba.

A Valami Amerika első részét 2002-ben, a másodikat 2008-ban mutatták be - emlékeztetett az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a produkció, hozzátéve, hogy a két filmet azóta is játsszák a mozik és a televíziók. "A nézők szinte követelik a folytatást, egyfajta kultuszfilm lett" - fogalmazott Herendi Gábor.

A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, de új szereplők is feltűnnek a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs és Tompos Kátya mellett a harmadik részben Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel és Scherer Péter is szerepet kap.

A történet szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, amelynek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel.

A Valami Amerika 3 stábjából több kreatív szakember is részt vett az első két rész munkálataiban, de új nevek is csatlakoztak a csapathoz. Herendi Gábor rendező a Valami Amerika 3 produceri feladatain Nagy Mónikával és Peták Eleonórával osztozik, a forgatókönyvet együtt jegyzi Divinyi Rékával. A film operatőre Márton Balázs, látványtervezői Horváth Viktória és Nánássy Zsolt, jelmeztervezője Sinkovics Judit, hangmérnöke Major Csaba, vágója Király István, gyártásvezetője Téni Gábor.

A nagyjátékfilm a Magyar Nemzeti Filmalap csaknem 498 millió forintos támogatásával készül.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
Aforizmák
„ A ráncoknak csak a mosoly helyét lenne szabad mutatniuk. "
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ