Három díjat nyertek el magyar filmek egy lengyelországi fesztiválon
Dátum: 2017. július 4., kedd, 8:26

Enyedi Ildikó, Till Attila és Bereczki Csaba filmjeit méltatták a szakmai zsűrik a nyugat-lengyelországi Lagówban (Lubuskie vajdaság) 46. alkalommal megrendezett Lubuskói Nyári Filmnapokon - közölte hétfőn a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, korábban a Berlinale és a sydneyi filmfesztivál fődíjával jutalmazott különös szerelmi története Lengyelországból is díjjal tért haza. A Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplésével készült alkotás, amelyre itthon már mintegy 70 ezren váltottak mozijegyet, elnyerte a lagówi fesztivál Ezüst Szőlőfürt díját.

A Lengyelország kiemelkedő kulturális eseményei között számon tartott, idén június 26. és július 2. között megrendezett fesztivál szervezői különdíjjal méltatták a Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán főszereplésével készült, nagy sikerű Till Attila-filmet, a Tiszta szívvelt. Bereczki Csaba Soul Exodus című, klezmerzenészekről szóló alkotása, amelyet a Magyar Filmakadémia tagjai a Legjobb dokumentumfilm díjával tüntettek ki tavasszal, külön elismerésben részesült Lagówban.

A fesztiválon, amelyet 1990 óta a posztkommunista kelet-európai országok filmművészetének szentelnek, ismét nagy számban szerepeltek a magyar produkciók. Az új produkciók mellett több emlékezetes alkotás is látható volt a korábbi évek magyar filmterméséből. Szász János négy filmje volt műsoron a Film mesterei című sorozatban. Szabó Istvántól a Mephisto és a Redl ezredes, Pálfi Györgytől a Hukkle és Fábri Zoltántól a Magyarok című filmeket is műsorra tűzték Łagówban.

A Lubuskói Nyári Filmnapok az egyik legrangosabb lengyel filmfesztiválnak számít. A festői környezetben zajló fesztivált 1969 óta rendezik meg, a vetítéseket szemináriumok, festészeti és fotótárlatok, koncertek és színházi előadások kísérik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
Aforizmák
„ Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy tudunk még csodálkozni."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ