Rövidfilm pályázat: GRAVITÁCIÓ
Dátum: 2017. július 5., szerda, 7:53

A GRAVITÁCIÓ témakörében hirdet pályázatot a szolnoki Tisza Mozi Kft. és a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa maximum öt perc hosszúságú rövidfilmek elkészítésére.

A pályázat nyitott, rajta hivatásos és nem-hivatásos filmkészítők, stúdiók és magánszemélyek vehetnek részt, bármilyen műfajú, fikciós, nonfikciós vagy animációs filmtervvel.

A pályázatra a fent megadott témakörhöz kapcsolódó rövid, maximum 3 ezer karakter terjedelmű szinopszist és megvalósítási tervet várnak a szervezők, legkésőbb 2017. augusztus 1-ig az istvan.demeter@tiszamozi.hu email címre.

A filmterveket szakemberekből álló zsűri bírálja el. Az első helyezett 400.000 HUF-ot, a második és harmadik helyezett 300.000-300.000 HUF-ot kap filmterve megvalósítására. A filmeket a 2017. október 12 -15 között megrendezésre kerülő Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon mutatják be Szolnokon.

Elsősorban fiatal alkotók jelentkezését várjuk, a pályázattal őket szeretnénk megszólítani, a feldolgozás, megközelítés módját pedig egyáltalán nem szeretnénk meghatározni - mondta Demeter István fesztiváligazgató.


(OTS)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy színésznek egy darabban fel kellett olvasni egy levelet, ezért sosem tanulta meg a levél szövegét. A fiatal, kezdő színész, aki a levélhozó inast játszotta, úgy gondolta, megtréfálja híres kollégáját és a jelenetbe a megírt levél helyett egy üres papírt vitt be.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Ha barátaim félszeműek, akkor profilból nézem őket."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ