Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjével kezdődik a palicsi filmfesztivál
Dátum: 2017. július 10., hétfő, 18:27

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámájával kezdődik szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválja, amelyet július 15. és 21. között tartanak a Szabadka melletti Palicson.

A fesztivál honlapja szerint tizenegy kategóriában mintegy nyolcvan filmet mutatnak be a rendezvény egy hete alatt.

A 24. alkalommal megrendezett fesztivál versenyprogramjában még egy magyar film szerepel: Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmje vasárnap este lesz látható az 1200 férőhelyes, felújított palicsi szabadtéri színpadon.

A versenyprogramban összesen 12 film szerepel, ezek indulnak a fesztivál három fő elismeréséért - a legjobb filmnek járó Arany torony-díjért, a legjobb rendezőnek járó Palicsi toronyért és a zsűri különdíjáért. A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeznek. Az alkotásokról öttagú zsűri dönt. Emellett az idén is kiosztják az Underground szelleme nevű elismerést, amelyet a fiatal európai alkotóknak ítélnek oda, és ezúttal a filmes határokat feszegető francia rendező, Bertrand Mandico kapja.

Az első szabadkai mozit létrehozó Aleksandar Lifkáról elnevezett életműdíjat Christopher Hampton angol forgatókönyvírónak és Slavko Stimac szerb színésznek ítélték oda.

A palicsi filmfesztiválon az idén a horvát filmművészetet állítják középpontba.

Az új magyar filmek válogatásának produkcióit még nem hozták nyilvánosságra a szervezők. Lesznek azonban magyar filmek az aktuális társadalmi problémákkal foglalkozó Párhuzamok és ütközések címet viselő válogatásban. Ennek keretében lesz látható Kristóf György Out című filmje és Török Ferenc legújabb rendezése, az 1945 is.

A szervezők emellett kiállításokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, noha a fesztivál megcsappant költségvetése nem teszi lehetővé a korábbi évekre jellemző nagyszabású rendezvényeket, például külföldi fellépők koncertjeit.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„ Szép keze van, csakugyan... De képzelje el, milyen csúnya volna ugyanez lábnak!"
Karinthy Frigyes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ