Enyedi Ildikó filmje kapta a közönségdíjat a palicsi filmfesztiválon
Dátum: 2017. július 24., hétfő, 10:02

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája lett a közönség kedvence az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 15. és 21. között tartottak a Szabadka melletti Palicson.

A vágóhídon játszódó, különleges szerelmi történet - amely a fesztivál nyitófilmje volt - a szervezők tájékoztatása szerint nagyon megérintette a közönséget, amely az interneten és a helyszínen található szavazólapokon adhatta le a voksát a rendezvény leginkább kedvelt alkotására.

A második helyen Sergio Castellitto olasz rendező Fortunata című alkotása végzett, míg a közönség véleménye szerint a filmfesztivál harmadik legjobb filmje Mundruczó Kornél menekülő szír fiúról szóló, Jupiter holdja című drámája volt.

A filmmustrán a magyar filmek válogatásában bemutatták a közönségnek Vranik Roland Az állampolgár című alkotását, Sopsits Árpádnak A martfűi rém című játékfilmjét, Kostyál Márk kelet-európai westernjét, a Kojotot, Török Ferenc legújabb rendezését, az 1945-öt, Muhi András Pires dokumentumfilmjét, a Magyar csapat - "... még 50 perc..." című alkotást, valamint a vajdasági színészekkel, és vajdasági rendezővel készült az Álom hava című drámát.

A nemzetközi zsűri döntése alapján a legjobb filmnek járó Arany torony-díjat a görög-lengyel koprodukcióban készült Park című alkotás érdemelte ki. A film az athéni olimpiai faluban játszódik, tíz évvel a sportesemény után. A felnőtté válást bemutató műben egy kamaszokból álló csapat a romok között megrendezi a saját, furcsa és időnként kegyetlen olimpiai játékát. Az indoklás szerint Szofia Ekszarkhu filmjét azért díjazták, mert reálisan mutatja be a fiatalok életét egy széteső világban.

A legjobb rendezőnek járó Palicsi tornyot Helene Hegemann német rendező kapta az Axolotl Overkill című alkotásért. A film a Parkhoz hasonlóan egy felnövéstörténet, de ez egy család kapcsolatain keresztül mutatja be a főszereplő kamaszlány lélekfejlődését.

A zsűri különdíját a figyelmes és jól építkező narratíváért Igor Bezinovic horvát rendező Kratki izlet (Rövid kirándulás) című filmjének ítélték oda.

A mustrán tizenegy kategóriájában mintegy nyolcvan filmet mutattak be a rendezvény egy hete alatt. A versenyfilmek Szerbiából, Franciaországból, Oroszországból, Németországból, Lengyelországból, Olaszországból, Magyarországról, Romániából és Horvátországból érkeztek.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
Aforizmák
„Aki nem kóborol, nem éri el a tengert."
Spanyol közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ