Japánban is díjazták Az állampolgár című filmet
Dátum: 2017. július 26., szerda, 7:55

A zsűri különdíjával jutalmazták Vranik Roland Az állampolgár című filmjét a Japánban rendezett Skip City Nemzetközi Filmfesztiválon.

A film ázsiai bemutatóját a Szaitamában 14. alkalommal megrendezett seregszemlén tartották, amelynek idei programjába 85 országból több mint 600 alkotást válogattak a szervezők - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.

A kizárólag digitális technikával készült filmeket bemutató fesztivál zsűrijében Kuroszava Kijosi filmrendező, Fukada Szeigo producer, Sabrina Baracetti - az Udinei Far East Filmfesztivál alapító-elnöke - és Liz Shackleton, a Screen International magazin munkatársa vett részt.

Az állampolgár megrázó szerelmi történet, amely amatőr színészekkel és minimalista eszközökkel mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát.

Az állampolgár világszerte nagy sikerrel szerepel a filmfesztiválokon; tavasszal a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portugáliai Fantasporto filmfesztiválon, majd a legjobb filmdráma díját a Cinequest fesztiválon Kaliforniában, a Hágában megrendezett Movies that Matters nemzetközi seregszemlén pedig az egyetemisták zsűrije ismerte el.

A Filmalap támogatásával készült film forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára közösen írta.

Az állampolgár jelenleg is látható a magyar mozikban, a bemutató óta már több mint 12 000 néző váltott rá jegyet.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„ Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
G. B. Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ