Kedden kezdődik a BuSho Rövidfilm Fesztivál Budapesten
Dátum: 2017. agusztus 27., vasárnap, 15:48

Kedden kezdődik és vasárnapig tart a 13. BuSho Rövidilm Fesztivál Budapesten a Puskin moziban és az Art+ Cinema-ban, ahol fikciós, animációs és kísérleti rövidfilmeket vetítenek a nagyvilágból.

A versenyprogram mellett panoráma vetítések, fesztiválok válogatásai, filmes iskolák bemutatói és különböző workshopok, koncertek is színesítik a programot. A mustrán, amely a közelmúltban kapta meg az Európai Fesztivál Szövetség kiemelt művészeti fesztivál minősítését, Magyarországon egyedülálló módon levetítik az Európai Filmdíjak rövidfilm kategóriájának tavalyi jelöltjeit is - közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválon a beérkezett csaknem ezer nevezésből végül 75 rövidfilm versenyezhet három fő-, valamint hét kategória díjáért. A 15 órányi versenyprogramban 17 animációs és 9 kísérleti mellett 49 fikciós alkotás szerepel, köztük 17 magyar rövidfilm is. A Médiatanács két 500 ezer forint értékű különdíjat oszt ki, valamint ismét odaítélik a Sziget Kft. felajánlásában azt a hetijegyet, amely egy ministáb részére nyújt belépést és forgatási engedélyt a következő évi zenei fesztiválra.

A nemzetközi zsűri munkájában az állandó tag Wolfgang Leis mellett ezúttal Maly Róbert Oscar-díjas operatőr, Yusuf Saygi török, valamint Giuliana Sana, olasz filmes szakember vesz részt. A tavalyi évben első alkalommal bemutatkozott, négy egyetem diákjaiból válogatott diákzsűribe idén Császár Dániel, Debreczeni Zoltán, Ördög Zsófia és Pozsonyi Janka kapott meghívást.

A versenyprogram magyar alkotói közt több már ismert filmes található, például Szabó Simon, Tóth Barnabás, Pusztai Ferenc vagy Borsos Miklós, de az újabb generáció is képviselteti magát mások mellett Dudás Balázs, Barcsai Bálint, Asmon Stella vagy Szilágyi Fanni személyében.

Az idei programban szerepel többek között a Venezuelai Never című alkotás Joe Torres rendezésében, a Koreai SimSim című film Seunghee Kimtől, a Hamburg Media School legújabb rövidfilmje, a Cigarbox Blues, és az Európai Filmdíj jelölést kapott francia-görög Limbo című rövidfilm is, Konstantina Kotzamanitól.

Az esti ismétlő vetítések helyszíne idén a Puskin mozi mellett az Art+ Cinemában lesznek, a vidéki vetítések pedig a soproni Búgócsigában. Esténként a nyilvános zsűri konzultációkat követően a Mikszáth téri Trafik klubban rendeznek koncerteket, fellép Ferenczi György és a Rackajam, a Surf Truckerz és a ír és kelta alapú világzenét játszó Travellers Company - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az amerikai turnéja során Jehudi Menuhint, a világhírű hegedűművészt meghívták egy gazdag házhoz. A textilgyáros házigazda kihasználta az alkalmat, és megkérte Menuhint, hallgassa meg fia játékát, mert mindenki nagyon tehetségesnek tartja
 
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
Aforizmák
„ Különbözöm, tehát vagyok."
Ignotus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ