A hétvégén kezdődik a miskolci filmfesztivál
Dátum: 2017. szeptember 7., csütörtök, 7:55

Pénteken kezdődik Miskolcon a nemzetközi filmfesztivál, a Cinefest, amelynek díszvendége ezúttal Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező és a Sörgyári capriccio című film legendás női főszereplője, Magda Vásáryová szlovák színésznő lesz.

A két világhírű művész a filmfesztivál két kitüntetettje is egyben: Jirí Menzel kapja a CineFest életműdíját, Magda Vásáryová pedig a tavaly alapított Európai Mozi Nagykövete díjat veheti át.

Bíró Tibor, a 14. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója az MTI-nek elmondta: Jirí Menzel az európai filmművészet egyik legjelentősebb alakja, első filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat nyert 1968-ban, Magda Vásáryova pedig már 19 évesen eljátszotta a Markéta Lazarová című cseh film főszerepét.

A miskolci fesztivál a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza a borsodi megyeszékhelyre, nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, olyan alkotásokat, amelyek többségének itt lesz a magyarországi premierje.

A rendezvény MusicDocs blokkjában a Beatles karrierjét éppúgy felidézik, mint Whitney Houston munkásságát és a Placebo nem mindennapi oroszországi turnéját. A fesztivál műfajokat bemutató szekciója, a CineGenre fókuszában - a western és a horror után - idén a modern musicalek állnak, válogatást nyújtanak a világ legjobb zenés filmjeiből.

A programban éppúgy szerepel a Magyarországon ritkán látható francia klasszikus, a Catherine Deneuve és Gene Kelly főszereplésével készült A rochefort-i kisasszonyok, mint a Rocky Horror Picture Show, a Kabaré, a Hair, a Jézus Krisztus Szupersztár vagy a Napfény a jégen című magyar zenés film.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A nagy angol író, Bernard Shaw utazásai során az egyik kis város határában az ég felé tekintő és könyörgő társasággal találkozott. Megkérdezte tőlük, hogy mit csinálnak.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ ...az emberiségnek sosem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ