Nemzetközi fesztiválkedvencek a Mozinet Filmnapokon
Dátum: 2017. szeptember 16., szombat, 15:57

A Cannes-i, a Velencei és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából öt filmet, valamint további 12 alkotást lehet újra megtekinteni a Mozinet Filmnapokon a mozivásznon, közülük a Porto 35mm című szerelmesfilm valóban 35 milliméteres kópiáról pereg majd.

Október 20. és 23. között Budapesten, a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, jóval a hivatalos magyar bemutatók előtt - adták hírül a szervezők.

A premier előtti filmek között van az Életrevalók című film rendezőpárosa, Olivier Nakache és Eric Toledano új vígjátéka, az Eszeveszett esküvő, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámája, a holland Martin Koolhoven rendező részben Magyarországon forgatott filmje, a Megtorlás, a Fortunata című olasz film, amelynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének adaptációja, a Viszontlátásra odafönt.

Ezeken túl újra látható lesz a mozivásznon a Porto 35mm, a Park Csan Vuk rendezte A szobalány, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animéje, A fiú és a szörnyeteg, valamint az Oscar-díjra jelölt, japán-francia koprodukcióban készült A vörös teknős című animáció is.

Levetítik mindezeken túl Az ügyfél című Oscar-díjas filmet és a lengyel Az utolsó család című alkotást is, de vászonra kerül a Búcsú Európától című film is, amely Stefan Zweig írónak az amerikai kontinenseken, emigrációban töltött éveit mutatja be.

A hatvanas évekbe repíti vissza két amerikai film is a közönséget: az Amerikai pasztorál Ewan McGregor első rendezése, Philip Roth Pulitzer-díjas regényének adaptációja, a Jackie című többszörös Oscar-jelölt film pedig egy intim portré, az egykori amerikai elnök özvegyéről.

A filmnapok programja az idei év nagy magyar sikerfilmjeiből is válogat: a menekültválság emberi oldalával foglalkozó Az állampolgár, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjával kitüntetett Testről és lélekről, illetve a Simonyi Balázs ultramaratonját dokumentáló Ultra is újra vászonra kerül.

A filmeket a budapesti Puskin mozi mellett a békéscsabai Center moziban, Debrecenben az Apollóban, a győri Rómer Házban, a kecskeméti Otthon Moziban, Miskolcon a Művészetek Házában, a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban, a pécsi Apollóban, a szegedi Belvárosi moziban, Szentendrén a P Art moziban, Szolnokon a Tisza moziban, Szombathelyen az Agora Savariában, Tapolcán a Városi moziban és Veszprémben az Agórában láthatja a közönség.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
Aforizmák
„Mit nem adunk föl, azt sohasem veszítettük el."
Friedrich Schiller
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ