Öt film esélyes az Európai Egyetemi Filmdíjra
Dátum: 2017. október 10., kedd, 15:34

Az izlandi-dán Heartstone, a belga Home, az orosz-belga-német-francia koprodukcióban készült Szeretet nélkül, a finn-német A remény másik oldala és a dán-szír-finn The War Show című film verseng idén az Európai Egyetemi Filmdíjért (EUFA).

A Filmfest Hamburg keretében hozták nyilvánosságra az idei öt jelöltet, amelyek versengenek a 2016-ban alapított, európai egyetemek diákjai által odaítélt díjért. Az EFA idei válogatáslistáján szereplő jelölteket egy szakmai bizottság 51 nagyjátékfilm és 15 dokumentumfilm közül választotta ki - olvasható az Európai Filmakadémia keddi közleményében.

A bizottság tagja volt Fabian Gasmia producer, Juho Kuosmanen rendező, Elli Mastorou újságíró, valamint Dagmar Brunow, a svédországi Linnaeus Egyetem képviseletében.

A jelölt filmeket 21 ország 21 egyetemén fogják vetíteni és megvitatni, majd valamennyi intézmény kiválasztja a maga kedvencét.

December elején az egyetemek képviselői részt vesznek egy kétnapos vitán, ahol döntenek a végső győztesről. A nyerteseket a december 9-i Európai Filmdíj-átadó hetében hozzák nyilvánosságra.

Az Európai Filmakadémia (EFA) és a Filmfest Hamburg kezdeményezésének célja, hogy megszólítsa a fiatalabb generációt, terjessze az európai mozi szellemiségét a diákok között, népszerűsítse a filmoktatást és fejlessze a diákok vitakultúráját.

A kezdeményezés a Körber Alapítvány, a Joachim Hertz Alapítvány és a NECS-European Network for Cinema and Media Studies közreműködésével valósul meg - írják az MTI-hez eljuttatott közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ