Történelmi reklámok is lesznek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon
Dátum: 2017. október 29., vasárnap, 20:00

A Queen-koncertfilm, a Moszkva tér és a Metropolis mellett történelmi reklámokat is vetítenek az első Budapesti Klasszikus Film Maratonon november 2. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Budapesti Francia Intézetben és a Corvin Moziban.

A januárban újjászervezett Filmarchívum nemzetközi filmfesztiválján látható lesz Zsombolyai Jánosnak a Queen 1986-os budapesti koncertjéből készült Magyar rapszódia - A Queen Budapesten című filmje, amely azért is emlékezetes, mert a zenekar ekkor lépett fel először a vasfüggöny mögött. A felújított filmet tökéletes kép- és hangminőségben a Budapesti Klasszikus Film Maraton közönsége láthatja először nagyvásznon - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

Szintén digitálisan felújítva élvezhetik a nézők Török Ferenc Moszkva tér című 2001-es kultikus filmjét, amelyhez közönségtalálkozó is kapcsolódik majd.

Az érdeklődők egy történelmi blokkot is megtekinthetnek a rendezvény ideje alatt, amely a Filmarchívum többezres reklámfilm-gyűjteményéből válogat az elmúlt 100 év legjobb filmjeiből, az első Magyarországon készült munkákat és az 1980-as évek kedvenceit is bemutatva.

Az idén 60 éves Filmarchívum egyik legérdekesebb gyűjteményét a Budapestet bemutató városképfilmek fennmaradt darabjai adják. Az ostrom előtt készült alkotások értéke nyilvánvaló, de csaknem mindegyik más történelmi korszakban készült rövid dokumentumfilm is hordoz olyan értékeket, amelyek ma már csak ezeken a régi szalagokon élnek. A válogatás ezért jó áttekintést nyújt a magyar főváros hét évtizedéről, az 1910-es évektől a rendszerváltásig. A régi képsorok nemcsak várostörténeti szempontból érdekesek, hanem azért is, mert így egyben, teljes hosszban még sosem voltak láthatók - mutatnak rá a közleményben.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton a 100 éves magyar filmgyár és a szintén 100 éves UFA német filmgyár 1930-as évek eleji közös időszakára plakát- és fotókiállítással, valamint a kétnyelvű filmekről szóló előadással és vetítésekkel emlékezik.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton záró eseményén a Corvin moziban vetítik Fritz Lang Metropolis című filmjének felújított, restaurált változatát. A némafilmek többsége a rendezvényen élőzenés kísérettel lesz látható.

A programban a gyerekekre is gondoltak a szervezők, ezért a Corvinban a Babtér és olyan Dargay-klasszikusok, mint a Szaffi és a Lúdas Matyi várják a gyerekeket, ezen kívül bemutatkozik egy Dargay-kiállítás és Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című filmklasszikusa is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ