Huszonötödik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Dátum: 2017. november 4., szombat, 20:41

Huszonötödik évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, amelynek versenyprogramjában idén 52 rövidfilm szerepel, és amelyen a legújabb magyar és román nagyjátékfilmeket is láthatja a közönség.

Sipos Levente fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a november 8. és 12. között zajló mustra történetében először neveztek több mint ezer rövidfilmet. A legtöbb film Németországból, Oroszországból és Spanyolországból érkezett. A fesztivál egyre ismertebb, ennek köszönhetően olyan országokból is érkeztek rövidfilmek, mint Ruanda, Mianmar, Tanzánia vagy Peru - tette hozzá Sipos Levente.

Az 52 beválogatott alkotás közül 29 kisjátékfilm, 17 animáció, három kísérleti film, kettő pedig dokumentumfilm. A versenyprogramban szereplő alkotások 26 országból érkeztek, a legtöbb közülük - kilenc - magyarországi rendező munkája.

A versenyen kívüli nagyjátékfilmekről szólva a fesztiváligazgató kiemelte, hogy idén is sikerül a legfrissebb magyar és román alkotásokat bemutatni. Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál egyik fő célkitűzése alapítása óta a legújabb magyar filmtermés bemutatása, hiszen ma még mindig nem lehet nagy számban magyar filmeket látni a romániai mozikban.

A fesztivál közönsége láthatja a Kincsem című filmet, amelyet Herendi Gábor rendező jelenlétében vetítenek. Bemutatják Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas alkotását is, amelyet a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett Magyarország. A fesztiváligazgató kiemelte a programból Török Ferenc legújabb, 1945 című alkotását is. Bemutatják még Madarász Isti Hurok, Kostyál Márk Kojot, Bereczki Csaba Soul Exodus, valamint M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című filmjét. A közönség megtekintheti Románia Oscar-nevezését, Adrian Sitaru Fixeur című alkotását is.

A kísérőprogramok közül Sipos Levente kiemelte Földes László Hobo Bob Dylan-koncertjét, amelyet Erdélyben először hallhat a közönség. Fellép Marosvásárhelyen a Takarmánybázis Tandem Film a hangok felől című előadásával, amely élő továbbgondolása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának.

A fesztiválon a Balassi Intézet bukaresti központja jóvoltából Rózsa Miklós magyar zeneszerzőről is megemlékeznek, aki Oscar-díjat kapott Alfred Hitchcock Elbűvölve című filmjének zenéjéért. Ez Ioan Dobrinescu román zeneszerző átírásában élőben is felcsendül a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának művészeiből álló Transylvanian Wind Ensemble fúvós kvintett előadásában.

A fesztiváligazgató elmondta, hogy rövid visszatekintést készítettek azoknak a rendezőknek az alkotásaiból, akik mára már világhírűvé váltak, de pályájuk elején részt vettek a marosvásárhelyi fesztiválon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
 
Kiplingtől, a világhírű angol írótól egy táraságban megkérdezték, hogy szerinte kik kormányozzák a világot: a férfiak vagy a nők?
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ