Több mint száz dokumentumfilm az idei Verzión
Dátum: 2017. november 8., szerda, 13:22

Negyvennégy országból több mint száz dokumentumfilm érkezik az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra, amelyet november 14. és 19. között Budapesten, november 23. és 25. között Pécsen és Szegeden rendeznek meg.

A fesztivál az eddigi legbővebb programmal jelentkezik - hangsúlyozta Oksana Sarkisova fesztiváligazgató a program keddi sajtótájékoztatóján.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a fesztivál nyitóeseményének az idén a Trafó Kortárs Művészetek Háza ad otthont, ahol egy Irakban élő ápoló életét bemutató alkotás, a Nincs hová bújnod (Nowhere to Hide) című, iraki-svéd-norvég koprodukcióban készült, IDFA-fődíjas (International Documentary Film Festival Amsterdam) dokumentumfilm vetítésével veszi kezdetét a mustra.

Hozzátette: az idei programba került alkotások a mai politikai, társadalmi, gazdasági és környezeti válságok emberi dimenzióival foglalkoznak. A program hagyományos szekciói idén is: a Nemzetközi Panoráma, amely a legjobb kortárs dokumentumfilmekből mutat be válogatást, a Magyar Panoráma és ZOMM IN Diákfilm-verseny lesz.

Kiemelte, hogy a Háború & Béke 2.0: A menekültek szemszögéből című szekcióban vetített filmek a menekültek személyes szemszögéből mutatják be a Szíriában, Afganisztánban, Irakban Kongóban és a világ más tájain dúló háborúk borzalmait és következményeit. Ezeket a filmeket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának támogatásával állították össze, a vetítéseket a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen szervezett beszélgetések követik majd.

A Kié a város című blokk filmjei a Brazíliában, Indiában, Kambodzsában, Kínában, Lengyelországban a lakhatás-problematikájának különféle vetületeit vizsgálják, míg a történelmi blokk idei retrospektív programja, amely a lettországi Rigai Filmmúzeummal közösen valósul meg, az 1960-as és 1970-es években működő Rigai Lírai Dokumentumfilmes Iskola ritkán látható filmjeiből mutat be válogatást.

A másik tematikus program, a Fotófilmek: Állóképek mozgásban az álló és a mozgó kép között fennálló bonyolult kapcsolatot boncolgatja. A Verzió Filmfesztivál, négy másik külföldi fesztivál közreműködésével idén három mesterkurzust szervez Verzió Hatásvizsgálat (Explore Impact) címmel. A kurzus részvevői három rendezővel és egy-egy filmjével találkozhatnak: Rehad Desai (Dél-Afrika) az államhatalmi erőszakkal és a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozik a Sortűz a tüntetőkre (Miners Shot Down) című dokumentumfilmjében, Valentin Thurn (Németország) élelmiszeripari hulladékok problematikáját mutatja be a Frissen a szemétbe (Taste the Waste) című alkotásával, míg Andrei Dascalescu (Románia) A Petrilla Bolygó (Planet Petrila) című alkotása az ipari örökség megőrzését és újrafogalmazását célzó kulturális tevékenység hatóerejét vizsgálja.

Teszler Tamás a Magyar Panoráma idei alkotásait ismertetve hangsúlyozta: a hagyományoknak megfelelően a programban szereplő filmeket az idén is Báron György filmesztéta, filmkritikus válogatta. Az idei blokkban 12 film került, ezek közül hat film magyarországi filmpremier lesz. Először vetítik Magyarországon Pápai Gergely Iza; Hajdu Szabolcs, Tóth Ridovics Máté, Gálovits Zoltán és Kővári Szabolcs rendezők Kanzoli; Imre Loránd Balázs és Tusor Bálint Menjek vagy maradjak című sorozatának Édes otthon című új részét, Bihari László Nem szegényeknek való vidékét, Mészáros Balázs Schrott és Dér Asia Visszahúz a múlt című hiánypótló alkotását, amely Ember Judit portréját tárja a nézők elé.

A Diák Verzió ingyenes vetítései a Toldi mozi mellett idén a Művész moziban is várják a középiskolásokat, akiknek létszám a tavalyihoz képest csaknem másfél szeresével emelkedett - hívta fel a figyelmet Teszlár Tamás hozzátéve: idén öt filmet láthatnak a diákok, többek között szemétfeldolgozóban dolgozó kínai kislányról, down-szindrómás tinédzserekről, egy dán állampolgárságért küzdő afgán kislányról, az európai élelmiszer pazarlásról, és az önkéntes turizmusról.

Szirony Szabolcs a ZOOOM In diákfilmverseny idei programjáról elmondta: 12 film került be a versenyprogramba. Az alkotások szinte mindegyike a fiatalokkal foglalkoznak. Kiemelte Török Marcell Mocskos Idők, a lengyel Filip Jacobson Hazafias lecke, Adrian Oese német alkotó Vándorbatyu és az orosz Julia Loksina Ifjúsági tábor című filmjét, amelynek mindegyike a patriotizmus megjelenésének problematikáját járja körül. Mindezek mellett több migrációval foglalkozó film is szerepel a diákfilmverseny programjában.

A fesztivál alkotásai az idén is három kategóriában versenyeznek. A Verzió idei nemzetközi zsűrije a ZOOM IN diákfilmes kategória legjobbját fogja díjazni. A diákzsűri a nemzetközi versenyprogramból választ győztest, a nézők kedvence pedig a Verzió közönségdíját kapja.

(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Alexandre Dumas egyik leghíresebb regénye A három testőr. A regényben címe ellenére mégis négy testőr szerepel: Athos, Porthos, Aramis és D'Artagnan. Egy olvasó meg is írta Dumas-nak, hogy a regény címében tévedett, mire az író így válaszolt:
 
Aforizmák
„Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon."
Ethel Barrymore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ