BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Elhunyt Mata János rajzfilm- és televíziós rendező
Dátum: 2017. december 27., szerda, 11:42

Életének 84. évében elhunyt szombaton Mata János rajzfilm és televíziós rendező, többek közt a Kukori és Kotkoda című rajzfilm egyik alkotója - közölte a család az MTI-vel.

Mata János 1934-ben született Budapesten. 1953-1957 között a Debreceni Egyetem hallgatója volt, majd az azt követő két évben a Szabad Föld, a Népsport és a Bibliotheca Könyvkiadó karikaturista-illusztrátoraként dolgozott.

1959-től a Pannón Filmstúdió, 1971-től a Magyar Televízió rendezője volt, többek között a Kékfény, valamint a Panoráma című műsor külpolitikai anyagai kötődtek a nevéhez. Riport- és dokumentumfilmeket forgatott, stúdióműsorokat rendezett.

Animációs filmeket 1964-ben kezdett rendezni. Az ő keze alól került ki többek közt a Kukori és Kotkoda, illetve a Mikrobi.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Azt hiszem, az Isten azért alkotta meg az embert, mert csalódott a majomban."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ