Tíz napig még szabadon hozzáférhető 60 filmklasszikus
Dátum: 2018. január 13., szombat, 9:22

Az eredetileg tervezettnél tíz nappal tovább, január 22-ig érhető el a Filmarchívum 60 klasszikusa ingyenesen az interneten - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-t.

Az összegzés felidézi, hogy a kezdeményezés hatalmas sikert aratott: három hét alatt több mint 380 ezer kattintás történt a szabadon elérhető tartalmakra. A válogatás célja volt a Filmarchívum fennállásának 60. évfordulójának megünneplése mellett az is, hogy a közönség betekinthessen az intézmény munkájába, és szabadon élvezhesse a Nemzeti Filmdigitalizációs és Filmfelújítási Program közelmúltban született eredményeit.

A sikerre való tekintettel a filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívum a kezdeményezést január 22-ig, a magyar kultúra napjáig meghosszabbította.

A közlés szerint a legmagasabb nézettséget a rövidfilmek, ezen belül is a Budapest - vagy más városok - történetéhez kapcsolódó, háború előtti filmritkaságok érték el. A listavezető több mint 42 ezres kattintással az 1916-os Budapestet megörökítő dokumentumfilm, amelyre csak néhány éve találtak rá osztrák kutatók. 24 ezres nézőszám felett jár a békebeli és az ostrom utáni Budapest megrendítő képeit egymás mellé helyező, 1947-ben betiltott Budapest tragédiája című rövidfilm. Több mint 13 ezren voltak kíváncsiak a Látta-e már Budapestet télen? című 1940-es filmetűdre, de tízezer körüli járnak az olyan helyi érdeklődésre is számot tartó történeti ritkaságok a két háború közötti korszakból, mint a Kincses Kolozsvár, a Tata, a tavak városa vagy a lakihegyi rádióadót bemutató kultúrfilm.

Nagy érdeklődést váltottak ki a válogatás legrégebbi filmjei, a Lumiere testvérek Budapesten forgatott ősfilmjei 1896-ból éppúgy, mint az újabb dokumentumfilmek közül Szemző Tibor különleges technikával készült Csoma legendáriuma vagy André de Toth (Tóth Endre) Két lány az uccán című 1939-es, de ma is aktuális témákat boncolgató filmje.

A játékfilmek mezőnyét tízezer körüli nézőszámokkal olyan alkotások vezetik, mint Keleti Márton vígjátéka, A tizedes meg a többiek vagy az immár több mint három évtizede kultfilmnek számító Megáll az idő. Sokan ragadták meg az alkalmat, hogy megnézzék a 100 éve született Fábri Zoltán frissen felújított filmjeit, a Körhintát, Az ötödik pecsétet, az Isten hozta őrnagy úr! című alkotást.

Nagy volt az érdeklődés a háború utáni magyar filmgyártás első világsikere, Radványi Géza 70 éve készült, tavaly felújított Valahol Európában című alkotása, illetve a 90 éve született Dargay Attila rajzfilmje, a Szaffi iránt. Meglepően sokan kattintottak az Oscar-díjas Kertész Mihály legrégebbi, egyben egyetlen máig fellelt magyar alkotására, az 1914-es A toloncra. A film kalandos hazatérése után, pár évvel ezelőtt a filmalap támogatásával került felújításra - tartalmazza a közlemény.

"A közönség és a sajtó pozitív reagálása azt bizonyítja, hogy jelentős igény van a magyar filmtörténet értékeinek online elérése iránt" - közölte a filmalap, hozzátéve, hogy a Filmarchívum idén elkezdi egy Magyarországon megfizethető áron hozzáférést biztosító online filmkölcsönző (VoD) rendszer kialakítását, valamint a filmrészletek szakmai felhasználását segítő "online clip licensing" oldal kiépítését is.

Az egyes filmeket január 22-ig közvetlenül a www.filmarchiv.hu oldalról is el lehet érni.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„Minden állítás tagadás is egyben."
Benedictus De Spinoza
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ