A Viszkis című filmet már 15 ezren látták Romániában
Dátum: 2018. február 2., péntek, 14:31

Antal Nimródnak A Viszkis című filmjét a bemutatója óta eltelt szűk egy hét alatt már 15 ezren látták Romániában - közölte pénteken a film forgalmazója.

Január 26-án tartották Bukarestben a film országos premierjét, amelyen a szakmai közönség megtapsolta az alkotást. A Vándormozi és a Taylor Projects olyan településeken is bemutatta a filmet, ahol nincsen filmszínház.

A Taylor Projects eredeti terve szerint Ambrus Attila csíkszeredai származása okán a filmet csak Erdélybe vitték volna el. A rendkívüli érdeklődés miatt azonban számos bemutatót tartottak a Kárpátokon túl is, Románia észak-keleti részétől a déli megyékig számos városban láthatták a nézők. A film így eljutott például Suceava, Galac (Galati), Medgidia, Karánsebes (Caransebes) és Vulkán (Vulcan) közönségéhez.

Felvidéken már majdnem 500-an nézték meg A Viszkist három vetítésen a révkomáromi Tatra moziban, de hamarosan bemutatják Párkányban és más városokban is.

Pénteken kezdődik a film bemutatója a Vajdaságban Adán, majd további vetítések következnek Zentán, Szabadkán, Topolyán, Szenttamáson és sok más településen - olvasható a közleményben.

Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd megragadta az élet által számára kínált második esélyt, új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja."
Kodály Zoltán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ