A sátán fattya: díszbemutató pénteken a Pesti Vigadóban
Dátum: 2018. február 16., péntek, 7:55

A Pesti Vigadóban pénteken lesz a díszbemutatója A sátán fattya című nagyjátékfilmnek. Zsigmond Dezső alkotása az 1944-ben Kárpátalján történt tragikus eseményeket, a málenkij robotot, a helyiek meghurcoltatását mutatja be.

"Hiánypótló ez a történelmi film, amely a háborús időkben a Szovjetunióhoz tartozott Kárpátalja világát idézi fel zártságával, lelkiségével egy nő sorsán keresztül" - mondta a rendező az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült alkotás főhőse a mindössze 16 esztendős Tóth Eszter megpróbáltatásait tárja a nézők elé megerőszakolásától a kiközösítésen át a családtagok elvesztéséig. Zsigmond Dezső kitért arra, hogy A sátán fattya szereplői, köztük a főbb szerepeket játszó Tarpai Viktória, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kárpátaljai születésű színészek, akiknek nagyszülei személyesen élték át a több mint hetven évvel ezelőtti borzalmas világot.

"Gyerekkorom óta hallottam ezekről a történetekről, nagyon sok embert hurcoltak el a környékről" - mondta Tarpai Viktória. Rengeteg magyar család élt át a filmben bemutatotthoz hasonló szenvedéseket, hiszen több tízezer férfit vittek el a térségből, a Kárpátalján maradt nők és gyermekek a bevonuló szovjet hadseregnek voltak kiszolgáltatva.

Zsigmond Dezső szólt arról, hogy jórészt a nyíregyházi múzeumfaluban (valamint Szabocs-Szatmár-Bereg erdőháti részén) forgathattak, ezért nem kellett komoly összegeket fizetni az akkori világ felépítésére.

A film a Dunatáj Alapítvány megbízásából, az Emmi, a Gulág Emlékbizottság támogatásával készült. A sátán fattya tavaly decembertől látható a mozikban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára."
Werner Hofman
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ