Minden eddiginél több alkotással neveztek az idei V. Savaria Filmszemlére
Dátum: 2018. március 21., szerda, 14:43

A nevezési határidő március 25-én jár le, de az már most is elmondható, hogy minden eddiginél több pályamű érkezett a május 23-25 között Szombathelyen megrendezendő V. Savaria Filmszemlére, amelyen a dokumentumfilmek, játékfilmek és filmetűdök mellett ebben az évben diákfilm kategóriában is várják a nevezéseket - közölte kedden sajtótájékoztatón Lovass Tibor, a filmszemle főszervezője a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE) elnöke.

Ismertetése szerint eddig 72 dokumentumfilmet, 21 játékfilmet, 17 filmetűdöt és 39 diákfilmet neveztek az alkotók, de szokás szerint az utolsó pillanatban is érkeznek be pályaművek, ezért összesen 150-160 alkotásra számítanak a 2 millió forintos összdíjazású filmes seregszemlén, melyre 34 magyarországi és számos külhoni, magyarok lakta településről várják a résztvevőket.

A filmszemle zsűrijét Rofusz Ferenc Oscar-díjas, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, András Ferenc Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, valamint Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész alkotják - fűzte hozzá.

Lovass Tibor szólt arról is, hogy a Savarai Filmszemléhez háromnapos szakmai, alkotói konferencia is társul, melynek központi témája a magyar filmalkotás helyzete és jövője. Kiemelten esik majd szó a diákfilmezés helyzetéről, az egyházi média közösségformáló szerepéről, illetve a mozgóképről mint nagyjainkban egyre nagyobb hatással bíró társadalom-, település- és közösségfejlesztő eszközről.

A szakmai konferencián a tervek szerint előadást tart majd Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora, Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Rofusz Ferenc filmrendező, Lajos Tamás operatőr, producer az NKA Filmművészeti Kollégiumának elnöke, valamint a konferencia egyházi médiával foglalkozó napján Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke és Fabiny Tamás, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Amikor a náci csapatok megszállták Magyarországot, számos más művésszel együtt Salamon Bélát is elfogták, és elhurcolták a Svábhegyre, a magyar Gestapóhoz.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„ Túlságosan okosnak lenni szinte már illetlenség"
Gorkij
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ