Személyes sorsok és történelmi filmek az idei Lengyel Filmtavaszon
Dátum: 2018. április 3., kedd, 9:42

A személyes sorsokat feldolgozó alkotások mellett Lengyelország függetlensége visszaszerzésének 100. évfordulójáról is megemlékezik a 24. Lengyel Filmtavasz, amely április 12. és 18. között várja a közönséget a lengyel filmek legjavával a budapesti Művész moziban.

A szabadság dimenzióit és arcait mutatja be az idei lengyel filmünnep az egyén és a nemzet szemszögéből. A filmek túlnyomó része igaz történeteken alapul, így a nézők olyan hétköznapi emberek sorsát ismerhetik meg, akik bár a legkegyetlenebb időkben éltek, amikor kellett, hősiesen tudtak helytállni - közölték a szervezők az MTI-vel.

Lengyelország 1918-ban 123 éves felosztottságát követően újjászületett és visszatért Európa térképére. Ezt az időszakot a Mania című alkotás idézi fel, amelyben a főszereplőt a némafilmkorszak épp emelkedőben lévő sztárja, Pola Negri alakította, rendezője és operatőre pedig a magyar Illés Jenő volt. A korábban eltűntnek vélt, de 2006-ban megkerült némafilm vetítését élőzene színesíti a Czerwie együttes előadásában.

A Letépett kalász című alkotás egy parasztlány alakját idézi fel, aki az I. világháborúban mártírhalált halt a hit és az emberi méltóság védelmében, A kiátkozott című film pedig a lengyel antikommunista felkelés hőseinek állít emléket. A katonáknak ugyanis a kínvallatás és a halál mellett azzal is szembe kellett nézniük, hogy a népi hatalom minden nyomukat megpróbálta kitörölni a közösség emlékezetéből.

A vetítés után a nézők találkozhatnak a film főszereplőjével, Marcin Kwasny-val is, aki a film producere is volt. Többek között az ő közreműködésének köszönhető, hogy a film készítésének kezdeti költségeit (több mint 40 millió forintnak megfelelő eurót) a jövőbeni nézők adományaiból sikerült összegyűjteniük.

A népirtás és a veszteség traumájával szembesülnek A madarak Kigaliban énekelnek című film szereplői. A lengyel alkotók annak a nehézségeit mutatjk be, hogy egy tragédia után hogyan lehet normális életet folytatni.

Ugyancsak az erkölcsi dilemmákat érinti a Gyilkos vagyok című pszichológiai thriller, amely a XX. század hetvenes éveiben történt eseményeket eleveníti fel, az egyén és a totalitárius rendszer konfliktusának ábrázolásával.

A szabadság személyes dimenzióját veszi szemügyre a Carte blanche című alkotás, amelyben a minden korlátot legyőzni képes belső erőt mutatják be az alkotók, a súlyos fogyatékossággal küzdő főszereplő életén keresztül.

A Legjobb című film szintén egy személyes győzelemről szól Jerzy Górski triatlonista életútján keresztül. A vetítés után a közönség találkozhat a sportolóval is, aki a filmtavasz szervezőinek meghívására érkezik Budapestre. Jerzy Górski számos komoly bukás után is képes volt feállni és önmagát legyőzve befejezni a "halálfutást", így első helyen végezve a Double Iron Triathlon versenyen. A megmérettetésen a sportoló 7,6 kilométert úszott, 360 kilométert kerékpározott és 84,4 kilométert futott.

A filmfesztivált a tudományos-fantasztikus Ádám varázsdoboza című vígjáték koronázza, amely az időutazásról és a téridő határait elsöprő szerelemről szól.

A filmeket eredeti nyelven, magyar hangalámondással vagy felirattal vetítik.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
1937-ben meghívtak néhány magyar művészt Londonba, VI. György koronázására. A meghívottak között volt Aba-Novák Vilmos is.
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ