Több mint negyven dokumentum- és rövidfilm kap támogatást az Emmi pályázatán
Dátum: 2018. április 6., péntek, 15:21

Döntés született az Emberi Erőforrások Minisztériumának 50 millió forintos keretösszeggel kiírt dokumentum- és rövidfilmpályázatán, melynek eredményeként 39 szervezet 43 filmalkotás megvalósításához kap támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

A tárca kultúráért felelős államtitkárságának közleménye szerint a jelentkezők művészi értékű, legfeljebb 24-26 perces dokumentumfilmek, animált rövidfilmek és fiktív történeten alapuló rövidfilmek gyártásának, valamint filmgyártás-előkészítésének támogatására, teljes filmalkotás gyártására vagy egyes részfeladatok támogatására nyújthattak be pályázati dokumentációt.

A pályázati forrásban magyar filmalkotás, illetve magyar részvételű filmalkotás részesülhetett. A vissza nem térítendő támogatás összege projektenként minimum 500 ezer, maximum 4 millió forint.

A pályázati forrás 39 szervezet által benyújtott 43 filmalkotás megvalósításához nyújt támogatást. A nyertes pályázók listája a http://www.kormany.hu honlapon olvasható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Molnár Ferenc jókedvű társasággal vacsorázott egy óbudai vendéglőben. Az asztalok között állandóan ott lábatlankodott egy szemtelen kiscsirke, le-lecsapva a morzsákra.
Aforizmák
„ ...a női ösztönök hamarabb találkoznak, és hamarabb jutnak egyezségre, mint a férfiak értelme."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ