Cannes - Nagy érdeklődés mellett mutatták be Szilágyi Zsófia filmjét
Dátum: 2018. május 11., péntek, 11:32

Nagy érdeklődés mellett mutatták be szerdán Szilágyi Zsófia első játékfilmjét a 71. cannes-i filmfesztiválon. Az Egy nap című alkotás a Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban versenyez, ahova az 1100 benevezett mű közül mindössze hét ígéretes tehetség játékfilmje kapott meghívást.

A teltházas első vetítés végén a közönség nagy tapssal köszöntötte a film alkotóit, Szilágyi Zsófia forgatókönyvíró-rendezőt, Szamosi Zsófia és Füredi Leó főszereplőket, Domokos Balázs operatőrt, valamint Kenesei Edina és Pataki Ági producereket.

A 39 éves rendezőnek a filmalap Inkubátor Programjában készült első mozifilmje egy háromgyerekes anya egy napját meséli el, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül. Az aprólékos részetekkel realista módon bemutatott mindennapi események mögött a feszültséget a nő házassági válsága és családja szétesése miatti félelme adja, amelynek megakadályozására a napi rohanásban egyszerűen nem marad lehetősége.

Charles Tesson, a Kritikus Hete szekciójának válogatója szerint az Egy nap egy különleges esemény sokkja a mindennapokban, de amíg a legtöbb filmben ilyenkor a különleges eseményre helyeződik a hangsúly, Szilágyi Zsófia alkotása attól egyedi, hogy a narratíva továbbra is a mindennapok történéseire koncentrál, mert annak erejét a különleges esemény sem képes megszüntetni.

"A főhősnő ereje egy olyan valóságból táplálkozik, amely minden nézőnek ismerős lehet, de amit még soha nem láthatott olyan formában, mint Szilágyi Zsófia alkotásában. Az Egy nap azon filmek közé tartozik, amelyek egy olyan valóságot mutatnak be, amelyről azt gondoljuk, hogy ismerjük, de ezután a film után mégsem úgy tekintünk rá, mint korábban" - hangsúlyozta a francia filmkritikus a vetítés előtti bevezetőben.

Szilágy Zsófia a közönségnek elmondta, hogy egy nagyon átlagos történetet akart megfilmesíteni, amelyet egy kisgyerekes barátnőjének e-mailje ihletett, aki tízperces lebontásban leírta neki egy napját. Ennek a tanárnőként dolgozó anyának a rutinszerű napját úgy szerette volna megmutatni, hogy a néző egy pillanatig se unatkozzon.

A Kritikusok Hete program zsűrijének elnöke Joachim Trier norvég filmrendező, a kategória díjait május 17-én adják át, de az Egy nap versenyben van a fesztivál összes szekciójában bemutatott legjobb első filmnet jutalmazó Arany Kamerát-díjért 18 másik alkotással együtt. Az elismerést a fesztivál május 19-i záróünnepségén adják át.

Az Arany Kamera díjat 1989-ben Az én XX. századom című alkotás érdemelte ki Enyedi Ildikó rendezésében, aki Szilágyi Zsófia mestere volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Az Egy napot a tervek szerint ősszel mutatják be a hazai mozikban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A barát az egyetlen, aki ki tudja javítani a hibáidat – de van annyi esze, hogy meg se próbálja."
Ismeretlen
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ