Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, a Macskafogó alkotója 75 éves
Dátum: 2018. május 23., szerda, 9:10

Május 23-án lesz hetvenöt éves Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmje, a Macskafogó alkotója. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett festő szakon 1961-ben, 1964-re végezte el a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem filozófia-esztétika szakát. Csaknem harminc évig, 1995-ig dolgozott a Pannónia Filmstúdió, majd Filmvállalat munkatársaként: néhány év fázisrajzolói munka után a hatvanas évek végétől a Gusztáv-filmekben, illetve az első Mézga-sorozatban lett animátor, 1972-ben nevezték ki rendezőnek.

Első önálló rajzfilmje, az 1970-ben készült hétperces Modern edzésmódszerek számos hazai és nemzetközi fesztiválon nyert díjat, ezt követte a Tartsunk kutyát!, valamint a Mindennek van határa című rövidfilm. Társszerzője volt a nagysikerű Mézga család televíziós rajzfilmsorozatnak és 1975 nagy sikerének, a Romhányi József és Nepp József társaságában létrehozott 26 részes Kérem a következőt! - közismertebb nevén dr. Bubó - című rajzfilmsorozatnak is. Vezető munkatársa volt az első magyar egész estés rajzjátékfilmnek, a Jankovics Marcell által rendezett János vitéznek.

1979-től rendezőként több nemzetközi produkcióban is dolgozott, például a nagysikerű Pumukli című rajzfilmsorozatban. Első egész estét betöltő rajzfilmjét, a Macskafogót 1986-ban mutatták be, s az év legnépszerűbb animációs filmje lett, Magyarországon összesen négy és félmillióan nézték meg; az alkotás digitális felújítása folyamatban van. A Macskafogó negyedszázad múltán is korosztálytól függetlenül ismert és kedvelt, az Egyesült Államokban és a volt Szovjetunióban is nagy sikerrel vetítették, társasjáték és képregény készült belőle, 2011-ben Szegeden színpadi változatát is bemutatták, sőt, Budapesten söröző is üzemel ezen a néven.

Az akkoriban Magyarországon még nem vetített James Bond-filmeket parodizáló Macskafogó főhőse Grabowski, a rettenthetetlen szuperügynök egér, akinek küldetése, hogy megakadályozza a bűnözőszindikátusokba szerveződött macskákat az egerek teljes kiirtásában, s egy japán professzor találmányával jó útra térítse a macskákat. A főgengszter macska négy bérgyilkos, korábban balettpatkányként ténykedő rágcsálót küld utána, s megkezdődik az üldözés, a macska-egér párharc, amelyben természetesen a jó egerek győznek.

A Macskafogó, amely tele van mára legendássá vált gegekkel, színes karakterekkel, szállóigévé lett bemondásokkal, kultuszfilmmé vált. Ternovszky úgy véli, hogy minden tapasztalat, amit addigi pályafutása során sikerült összeszednie, ebben a filmben csúcsosodott ki. "Ha valaki egyszer már megmászta a Mount Everestet, akkor utána még meghághat újabb nyolcezres csúcsokat, de az egyszer már megmászatott, és e fölé már nem lehet menni. Ez nekem sem sikerült természetesen" - mondta egy interjúban.

1995-ben Nepp József rendezővel és Kunz Román gyártásvezetővel megalapították a Stúdió II. Kft.-t, itt készült az Egérút című egész estés játékfilm. 2007 decemberében mutatták be a legismertebb magyar egér, Grabowski újabb kalandjait elmesélő Macskafogó II. - A Sátán macskája című filmet, amely alig egy hónap alatt lépte át a kétszázezres nézőszámot, és 2008 legnézettebb magyar mozifilmje volt.

Ternovszky Béla munkásságát 1983-ban Balázs Béla-díjjal, 1987-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el, 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ