Megkezdődött az V. Savaria Nemzetközi Filmszemle
Dátum: 2018. május 23., szerda, 16:42

Megkezdődött az V. Savaria Nemzetközi Filmszemle szerdán Szombathelyen, amelyre a szervezők tájékoztatása szerint több mint kétszáz filmet neveztek be alkotóik dokumentumfilm, filmetűd és kisjátékfilm, valamint idén először diákfilm kategóriában.

A három naposra bővült filmszemléhez idén először egy konferencia is kapcsolódik, amelynek központi témája a film mint közösségformáló eszköz - mondta el az MTI-nek Lovass Tibor, a filmszemle főszervezője.

Hozzátette: a zsűri tagjai András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, Halmy György filmrendező, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező és Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező.

Szólt arról is, hogy a zsűri tagjai 78 órát töltöttek a benevezett filmek megtekintésével, kiválasztották a legjobbakat, amelyek közöl 22 órányit vetítenek majd le a filmszemlén.

Puskás Tivadar, (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere a filmszemle megnyitóján köszöntőjében hangsúlyozta: a filmszemle szervezői az elmúlt években Szombathelyen olyan hagyományt teremtettek amely értéket képvisel és amelyet elismer a filmes szakma és kedvel a közönség. Az elismertséget jelzi szavai szerint az is, hogy évről évre több alkotással pályáznak a filmszemlére az alkotók, sőt a fiatalok is egyre inkább felfedezik azt. Megemlítette, hogy idén először hirdették meg a diákfilmek kategóriáját, amelyre 58 alkotást neveztek.

A filmszemléhez kapcsolódó konferencián csütörtökön előadást tart Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja; Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendező; Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, producer is; valamint egyházi témákban Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Székely János szombathelyi katolikus megyéspüspök is.

A díjátadó gálát péntek este tartják az AGORA Savaria Filmszínház nagytermében.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jászai Mari vidéken vendégszerepelt. A partnere csapnivalóan gyenge színész volt. Jászai a próbán küzdött vele, tanította, magyarázott neki – eredménytelenül.
 
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ