Szilágyi Zsófia és Enyedi Ildikó filmje is szerepel a 65. Sydney-i Filmfesztiválon
Dátum: 2018. június 7., csütörtök, 16:55

Szilágyi Zsófia és Enyedi Ildikó filmjét is vetítik a szerdán megnyíló 65. Sydney-i Filmfesztiválon, amely ezúttal külön figyelmet szentel az ázsiai filmművészet emelkedő népszerűségének is.

A világ legrégibb filmfesztiváljai közé tartozó sydney-i nemzetközi mustrán idén 326 filmet vetítenek 65 országból és régióból. A filmbemutatók mellett virtuálisvalóság-kiállítások, szakmai és közönségtalálkozók is szerepelnek a programban. A fesztivál egyik fontos témája az ázsiai film népszerűségének növekedése lesz.

"Arra akarunk rávilágítani, hogy miről is szól ez az esemény: a fesztivál olyan hely, amelyen sok különböző hang jut szóhoz" - fogalmazott Nashen Moodley művészeti igazgató.

Hozzáfűzte: rengeteg új filmet mutatnak be számos országból, de úgy gondolja, a legizgalmasabbak mégis a fiatal filmesek, akik gyakran első filmjeikkel jelentkeznek, valóban nagy hatású munkákkal.

A fesztivál honlapja szerint Szilágyi Zsófia Egy nap című családi drámáját a versenyprogramban mutatják be, a rendező a fesztivál vendégei között szerepel.

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, az Egy nap májusban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját.

Enyedi Ildikó Az én XX. századom című 1988-ban készült és a közelmúltban digitálisan helyreállított filmjét a restaurált klasszikusok szekcióban láthatja a szerdai nyitó napon a fesztivál közönsége.

A filmmustra díjkiosztással zárul. A legjobb film alkotója a Sydney Filmdíjjal térhet haza, amely 60 ezer ausztrál dolláros (12,4 millió forintos) pénzjutalommal jár.

A Sydney-i Filmfesztivált június 6. és 17. között rendezik meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Az ostobaság csökkenését nevezzük haladásnak"
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ