Producer: nagy sikert aratott a Virágvölgy Karlovy Varyban
Dátum: 2018. július 5., csütörtök, 8:24

Nagy sikert aratott Csuja László Virágvölgy című első mozifilmje hétfő délutáni világpremierjén az 53. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon - mondta el a vetítés után az MTI-nek a film producere, Muhi András.

A nagy fesztiválokon mindig nagyon kritikus a közönség, mindig fennáll a veszélye annak, hogy ha nem jó egy film, akkor egyszerűen elmennek - hangsúlyozta Muhi András, hozzátéve: a Virágvölgy bemutatójáról senki sem távozott idő előtt, és a több száz fős, telt házas moziteremben "igazi meleg tapssal" ünnepelték a filmet.

A helyszínen tartózkodó producer kitért arra is, hogy még két alkalommal vetítik Karlovy Varyban a Virágvölgyet, amely iránt több nemzetközi filmfesztivál is érdeklődik. A filmet a Karlovy Vary-i mustra East of the West elnevezésű versenyprogramjában mutatták be.

Csuja László a Magyar Nemzeti Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával. A Virágvölgy napjaink Magyarországán játszódik. A történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.

A Virágvölgy amatőr főszereplőkkel készült, a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben pedig Réti László többszörös speciális olimpiai bajnok látható. A film forgatókönyvét Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely. A film a Focusfox gyártásában, a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült.

A Virágvölgyet nyár végén az Elf Pictures mutatja be a magyar mozikban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baja: 1950. A bácskai városban szereplő Rodolfo és Latabár Kálmán kisétál reggel a piacra. Gusztálják a szép gyümölcsöt, zöldséget, baromfit, végül megállnak egy termetes asszonyság standja előtt. A néni háztáji tojást árul.
 
Wagnert sokan bírálták, támadták életében. Egy ízben éppen társaság volt nála, amikor a postás egy levelet hozott. A zeneszerző felnyitotta, s a papírlapon mindössze egyetlen szó állt: „Hülye".
Aforizmák
„ Amikor egy kutya megugat egy árnyékot, tízezer kutya valósággá teszi azt."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ