Lengyelországban mutatják be Sára Sándor 80 huszár című filmjét
Dátum: 2018. július 9., hétfő, 14:40

Az 1848/49-es magyar szabadságharc 170. évfordulójához kapcsolódva hétfőn Lengyelország "legmagyarabb városában", Tarnówban díszvetítésen mutatják be Sára Sándor, a nemzet művésze 40 évvel ezelőtt készült és nemrég digitálisan felújított emblematikus filmjét, a 80 huszárt.

A vetítés után a város múzeumában az 1848/49-es magyar szabadságharcban a lengyelek részvételét bemutató kiállítás nyílik - közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az MTI-vel.

Mint írják, Sára Sándor 1978-ban készítette a rendezőként és operatőrként egyaránt óriási feladatot jelentő 80 huszárt, a leginkább talán Andrzej Wajda lengyel történelmi tablóihoz hasonlítható nagyszabású alkotását.

A Kárpátokon át emberpróbáló körülmények között a magyar szabadságharc megsegítésére igyekvő huszárszázad tragikus sorsa a történelem külső erői által satuba fogottak harcát jelképezi a kötelességtudat és a lelkiismeret, a katonai eskü és a hazaszeretet, vagyis a magyar sors vissza-visszatérő dilemmáival. A film jeleneteinek nagy részét Dél-Lengyelországban, a lengyel Tátrai Nemzeti Park területén és Bem József szülővárosában, a Biala folyó partján fekvő Tarnówban (régi magyar nevén: Tarnó) forgatták.

A 80 huszár története 170 évvel ezelőtti elképzelt, de valóságos alapokon nyugvó történet és számos ponton megidézi közös múltunkat, barátságunkat is a lengyel néppel - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Magyar Művészeti Akadémia évek óta együttműködik a nemzeti filmvagyon és a mozgóképkultúra értékeinek hosszú távú megőrzése, restaurálása és terjesztése érdekében. A 2017. augusztus 22-én aláírt együttműködési megállapodás szorgalmazza a különböző filmszakmai programok, rendezvények előkészítésében és megvalósításában való részvételt, továbbá filmszakmai kiadványok közös megjelentetését; ehhez kapcsolódik a 80 huszár lengyel nyelvű feliratozása, illetve lengyelországi vetítése.

A 80 huszár című film lengyel díszbemutatója a Kino Marzenie filmszínházban hétfőn lesz. A vetítés után az 1848/49-es magyar szabadságharcban a lengyelek részvételét bemutató kiállítás nyílik a városi múzeumban (Muzeum Okregowe w Tarnowie); a kétnyelvű kiállítás magyar címe: ".Siessünk segíteni a magyarokat a harcban.".

A Lengyelországban és Magyarországon is több helyen tablósorozattal bemutatni tervezett kiállítás szöveggel, korabeli metszetekkel, litográfiákkal, fényképekkel, festményekkel kíséri nyomon a magyar szabadságharc történetét és a lengyelek benne játszott szerepét. Tudatosítja azt, hogy mintegy 5 ezer lengyel harcolt a honvédsereg és a légiók soraiban, s hőstetteik közismertté tette őket, s tiszteletet váltott ki a magyar politikai és katonai vezetőkben - áll a közleményben.

A két eseményen a Magyar Művészeti Akadémia delegációja is jelen lesz; Kovács Orsolya Zsuzsannával, Magyarország lengyelországi nagykövetével tesz látogatást Tarnów város főpolgármesterénél, Roman Ciepielánál. A díszvetítés előtt a Magyar Művészeti Akadémia nevében Kovács István író, történész, polonista, az MMA rendes tagja mond köszöntőt, majd Répás Zsuzsanna, az MMA Titkársága Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztálya főosztályvezetője olvassa fel Sára Sándor üdvözlő sorait. A filmbemutatót és a kiállítás megnyitását követően a napot találkozó zárja a történelmi Városházán.

A Magyar Művészeti Akadémia nem először jár Tarnówban. Két évvel ezelőtt, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának alkalmából az Orfeo Zenekar és vezetője, Vashegyi György karmester közreműködésével egy Beethoven-hangverseny valósult meg, az esemény az 56-os emlékévnek és a lengyelországi magyar kulturális évadnak egyaránt kiemelt diplomáciai jelentőségű programja volt - idézik fel a közleményben.

Mint írják, a város főpolgármesterével való akkori találkozó során javasolta először Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, hogy az évforduló alkalmával, idén vetítsék le a 80 huszár című alkotást lengyel feliratozással. A hétfőn megvalósuló eseménysor a filmalap és az MMA együttműködésének, valamint a lengyel partnerek támogatásának eredménye.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
 
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ