Csaknem kétszáz filmet neveztek az idei Hét Domb Filmfesztiválra
Dátum: 2018. július 9., hétfő, 14:51

Százkilencvenegy filmet neveztek a II. Hét Domb Filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9. között rendeznek meg Komlón - közölte Magyar Ferenc fesztiváligazgató vasárnap az MTI-vel.

A filmrendező-operatőr elmondta, hogy befejeződött a beérkezett filmek előzsűrizése, amelynek eredményeképpen hat kategóriában 60 alkotás került a versenyprogramba.

A végső sorrend a Danileszk Rita, Major Zoltán filmesztéták és Karagity István szerkesztő-filmrendező alkotta előzsűri pontszámainak összegéből alakult ki - tette hozzá.

A fesztiváligazgató közölte, hogy az előzsűri értékelése szerint az idei Hét Domb Filmfesztiválra érkezett filmek mezőnye nagyon erős volt.

Magyar Ferenc kiemelte, hogy a döntős filmek értékelését a jövő héttől kezdi meg a Rófusz Ferenc Oscar-díjas filmrendezőből, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész-rendezőből és Halmy György dokumentumfilm-rendezőből álló zsűri.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a nagyjátékfilmek között van - más alkotások mellett - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmdrámája, Pozsgai Zsolt Megszállottak című filmje, valamint az M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor által rendezett Brazilok.

A versenyprogram animációs, kisfilm, ismeretterjesztő- és természetfilm, valamint dokumentumfilm kategóriáiban szekciónként 10-10 film verseng egymással.

A kategóriák első helyezettjei 300 ezer, a második helyezettek 200 ezer, a harmadik helyezettek 100 ezer forintos díjban részesülnek. A fesztivál fődíja 1 millió forint. A külföldi alkotásokat nemzetközi zsűri, a diákkategória alkotásait külön gyermekfilmes zsűri fogja értékelni.

A tavaly megrendezett első seregszemle fődíját Molvay Norbert Ha nem segít a mindenható című alkotása nyerte el.

További részletek a hetdombfilmfesztival.hu oldalon találhatóak.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja."
Kodály Zoltán
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ