Szeptember közepéig lehet pályázni a Filmalap történelmi filmes programjára
Dátum: 2018. agusztus 27., hétfő, 12:51

Szeptember 15-ig lehet pályázni a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára, amelyre történelmi témájú játékfilmterveket várnak. A kiválasztottak egymillió forintos díjban részesülnek.

"Olyan történeteket várunk, akár kezdő filmíróktól, amelyek a magyar történelem sorsfordító pillanatairól szólnak, és a főszereplők olyan hősök, akik életüket áldozták a hazáért, illetve képesek voltak lelkesíteni a magyarokat" - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Mint kifejtette, a pályázóknak három és öt oldal közötti treatmentet kell benyújtaniuk, ez egy összefoglalója annak, ami majd a filmvásznon látható. Havas Ágnes kitért arra, hogy a történetek főhősei lehetnek kisemberek, akárcsak Szabó István Mephistójában, de ismert alakok is, mint Dobó István, Mátyás király vagy Apafi Mihály.

"Jó lenne olyan alakok megjelenése a filmvásznon, akik példaképek lehetnek, akár sportolóként, akár hadvezérként, akár királyként. A zsűri október 31-ig választja ki a legjobb pályaműveket. Az elmúlt években azt tapasztaltuk, hogy az elkészült történelmi témájú filmekre, például a Szabadság, szerelemre vagy a Kincsemre nagyon sokan voltak kíváncsiak a mozikban. Gondolkodjanak bátran, engedjék el a fantáziájukat, hátha most lehetséges megvalósítani legmerészebb álmukat" - jegyezte meg a vezérigazgató.

A kiválasztottak egy-egymillió forintot kapnak, utána újra pályázniuk kell a forgatókönyv megírására, fejlesztésére és csak ezt követően dől el, megvalósul-e a film. Havas Ágnes szerint a folyamat átfutási ideje egy-másfél év.

A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
 
Úgy látszik a tehetséget, a zseniket máshol sem becsülik meg. Amikor Robert Burns meghalt, nem sokkal temetése után márványemlékművet állítottak neki.
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ