Csaknem 15 ezer látogatója volt a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjainak
Dátum: 2018. szeptember 13., csütörtök, 6:29

Csaknem 15 ezer látogatója volt a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton programjainak - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel.

Közlésük szerint minden este megtelt Budapesten a Szent István-bazilika előtti tér, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi az esemény ideje alatt. A fesztivál legtöbb vetítése teltházas volt.

A maraton programjainak egy részét Egerbe és Győrbe is elvitték a szervezők. A 63 budapesti programon 11 ezren, Győrben és Egerben összesen közel 4 ezren vettek részt.

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósága szervezésében, második alkalommal megrendezett maratonon hosszú tapssal ünnepelték Claudia Cardinalét, az európai filmművészet egyik leghíresebb színésznőjét, aki A párduc és a Volt egyszer egy vadnyugat vetítése előtt köszöntötte a sok száz egybegyűltet.

Sokan voltak kíváncsiak az 1918-ban készült, nemrég restaurált némafilm, Az aranyember, a Moszkva tér és A nagy kékség vetítéseire is. Utóbbit a film egyik főszereplője, Jean-Marc Barr mutatta be.

A II. Budapesti Klasszikus Film Maraton egy szakmai előadássorozattal indult szeptember 4-én a Francia Intézetben. A közönség láthatott magyar sci-fit a 30-as évekből, előadást Az aranyember című Jókai-regény filmváltozatairól, betekintést nyerhetett Abel Gance 10 órás Napóleon-filmjének kalandos restaurálási történetébe és az európai filmarchívumok munkatársai osztották meg tapasztalataikat a film közoktatásban lehetséges alkalmazási területeiről. A Maraton nyitóestjén a restaurált, Oscar-díjas Mephisto című filmet mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Szabó István, Koltai Lajos operatőr és a főszereplő, Klaus Maria Brandauer jelenlétében.

A programban szerepeltek felújított némafilmek is, mint G. W. Pabst Pandora szelencéje című filmje vagy Illés Jenő Mania című német-lengyel koprodukcióban készült filmje Pola Negrivel a főszerepben.

Katinka Faragó - Ingmar Bergman producere - Szabó Istvánnal beszélgetett a közönség előtt a legendás svéd filmrendezőről, amelyet Bergman alkotása, A varázsfuvola követett. Katinka Faragó produceri mesterkurzust is tartott a filmalap Fast Forward Programja keretében - többek között a Fanny és Alexander készítéséről és Egerbe is ellátogatott egy közönségtalálkozó erejéig.

Nagy érdeklődés kísérte a magyar alkotók 1920-as és 1930-as években Hollywoodban betöltött szerepét feltáró filmösszeállítást, valamint a régi magyar reklámfilmek és Budapestről készült filmek vetítéseit. A cannes-i fesztivál klasszikus szekciójának igazgatója személyesen vezette be a Cannes Classicsnak szentelt blokk filmjeit. A hatnapos eseményen jelen volt számos közép- és nyugat-európai filmarchívum vezetője és olyan jelentős filmtörténészek, mint David Robinson.

Az animációs filmek között is számos kiemelkedő alkotás szerepelt: Jankovics Marcell felújított János vitéze, Richly Zsolt Háry Jánosa, John Halas Állatfarmja, az Oscar-díjas A légy és a frissen restaurált Macskafogó. A szabadtéri vetítéseket minden este közel ezren tekintették meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Egy frissen szerződtetett fiatal énekes abban a szerencsében részesült, hogy az Opera színészbüféjében összebotlott Székely Mihállyal, a világhírű basszistával. Az újonc megragadta az alkalmat, hogy bemutatkozzék a nagy művésznek.
Aforizmák
„ Mi a legfeltűnőbb különbség egy macska és egy hazugság között? Az, hogy a macskának csak kilenc élete van."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ