Tokióban mutatják be először Pálfi György új filmjét
Dátum: 2018. szeptember 26., szerda, 9:11

Pálfi György Az Úr hangja című új filmjét első alkalommal a 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja a közönség - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

Közlésük szerint az október 25-én kezdődő A-kategóriás filmfesztivál rangos versenyprogramjába kapott meghívást Pálfi György a Filmalap támogatásával készült filmje.

A Hukkle és a Taxidermia rendezőjének Az Úr hangja című alkotása Stanislaw Lem regénye alapján készült és az eredeti mű gondolatvilágát adaptálja egy napjainkban játszódó, izgalmas családi krimi keretei közé. A történet főhőse a harmincas éveinek végén járó Péter, aki egy titokzatos balesetekről szóló dokumentumfilmben felismerni véli a hetvenes években disszidált, azóta nem látott apját. Megpróbálja felkeresni őt Amerikában, majd kalandos nyomozás után végre rátalál az immár új családot alapított édesapára.

A találkozás számtalan élményt, fordulatot és tanulságot hoz a fiatalember és apja életébe, és ennek a találkozásnak köszönhető az is, hogy a világ értesül arról: az univerzum megszólalt, nem vagyunk egyedül a világmindenségben.

Az Úr hangja a Filmalap 600 millió forintos gyártási támogatásával a Pusztai Ferenc vezette KMH Film és a kanadai Quite Revolution Pictures koprodukciójában készült.

A főszerepeket Polgár Csaba és a kanadai Eric Peterson alakítja, nemzetközi színészek mellett szerepel a filmben Kiss Diána Magdolna is. A film forgatókönyvét Ruttkay Zsófia, Nagy V. Gergő és Pálfi György írta, operatőre Pálfi állandó alkotótársa, Pohárnok Gergely, a vágó Lemhényi Réka, a hangmérnök Zányi Tamás, a látványtervező Asztalos Adrienn.

Mint írják, több mint egy évtized után először kapott meghívást magyar film a nagy presztízsű tokiói versenybe, melynek fődíja a Tokyo Grand Prix. A mintegy 200 filmet felvonultató tokiói filmünnep nyitófilmje az ősz egyik legnagyobb szenzációjaként számon tartott Csillag születik ázsiai premierje lesz, a főszerepben látható Lady Gaga és Bradley Cooper, aki a film rendezője is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ