Tizennégy nagyjátékfilmet vetítenek az erdélyi Filmtettfeszten
Dátum: 2018. október 2., kedd, 10:17

Tizennégy nagyjátékfilmet vetítenek az 18. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén, amely Erdély 14 településén zajlik - közölték vasárnap a szervezők.

A Filmtett Egyesület által szervezett seregszemlén minden évben a legújabb magyar filmeket mutatják be, ugyanis az alkotások zömét nem vetítik a mozikban.

A Filmtettfeszt központi rendezvénye az idén is Kolozsváron lesz október 3. és 7. között. Október folyamán azonban összesen 14 településen lesznek vetítések, 12 városban - Kolozsvár, Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kovászna, Nagyszeben, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Temesvár, valamint két kisebb, Kolozs megyei településen: Tordaszentlászlón és Mérán.

A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények egészítik ki. A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik.

Idén rekordszámú, 14 nagyjátékfilmet mutatnak be Kolozsváron. Romániai premiernek számít a Karlovy Varyban kétszeresen díjazott Virágvölgy, amelynek rendezője Csuja László. Levetítik Kenyeres Bálint Tegnap című filmdrámáját, a Tuza-Ritter Bernadett rendezte Egy nő fogságban című dokumentumfilmet, valamint a gazdag oral history-anyagot felhasználó, Zágoni Balázs által jegyzett A püspök reggelije. Márton Áron első ötven éve című dokumentumfilmet.

A seregszemlén megtekinthető Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény, Szász Attila Örök tél, Török Ferenc 1945, Gárdos Éva Budapest noir, Szász János A hentes, a kurva és a félszemű, Csupó Gábor Pappa pia, Vékes Csaba Hetedik alabárdos, Lengyel Balázs Lajkó, cigány az űrben, valamint Politzer Péter Férfikor című filmje.

A gyerekeknek szól elsősorban a Macskássy Gyula és Richly Zsolt rajzfilmklasszikusok műveiből készített válogatás, valamint Palásthy György Az égigérő fű és Fábri Zoltán A Pál utcai fiúk című ifjúsági filmje.

Kolozsváron filmtörténeti előadás és kiállítás, Csíkszeredában animációs műhely, Nagyváradon, Nagyszebenben és Kolozsváron pedig a Primanima utazó animációs játszóháza egészíti ki a programot.

A Filmtettfeszten átadják a Sárga Csikó-díjat, amelyet az idén Sára Sándor kap az erdélyi filmesek és a határon túli magyar filmgyártás támogatásának elismeréseként.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap."
Daumer
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ