Magyar Idők - Kollarik Tamás: több mint 1200 filmet, alkotást támogatott már a Magyar média mecenatúra
Dátum: 2018. október 2., kedd, 10:21

A Médiatanács által üzemeltetett Magyar média mecenatúra programra eddig nagyjából húszmilliárd forintot fordítottak, ez körülbelül ötven-ötven százalékban oszlik meg a két fő kategória, a hazai médiaszolgáltatók, a helyi és körzeti rádiók és televíziók támogatása, illetve a független filmkészítés támogatása között - mondta el a Magyar Időknek Kollarik Tamás, a program ötletgazdája és koordinátora.

A hétfőn megjelent interjúban felsorolta, hogy a mecenatúraprogram részeként 2500 esetben a médiaszolgáltatókat és több mint 1200 alkotást, filmet támogattak. Az utóbbiak között 43 televíziós játékfilmet, több mint ötszáz dokumentum- és természetfilmet, nyolcvan forgatókönyvet és hetven rádiójátékot finanszíroztak, emellett 145 animációs filmet és harminc animációs sorozatot, valamint több mint száz kísérleti és kisjátékfilm létrejöttét segítették.

Kollarik Tamás beszélt arról, hogy a filmek nézettsége várakozáson felüli, és önmagáért beszél a több mint 1300 fesztiválszereplés és a 317 fesztiváldíj - köztük a Mindenki Oscar-díja - is.

Szerinte "a magyar történelem és irodalom tálcán kínálja a kiválóbbnál kiválóbb témákat". Mint mondta, a legtöbb pályázatban kiemelten támogatják a történeti és kultúrtörténeti témákat, a dokumentumfilmeknél és az ismeretterjesztő filmeknél is erre ösztönzik az alkotókat, de egyéb témákat is befogadnak. A történelmi dokumentumfilmeket támogató Nemeskürty István pályázat négy éve létezik, ennek elnyerésével akár 25 millió forintos közvetlen támogatást is lehet kapni egy-egy filmre, amely kiegészülhet a magyar állam által biztosított, a költségvetés akár 30 százalékát is elérő közvetett támogatással.

Azzal kapcsolatban, hogy archív anyagok felhasználására is ösztönzik az alkotókat, Kollarik Tamás elmondta, hogy a Médiatanács megállapodott a közmédiával, így a mecenatúraprogramban győztes pályázók kedvezményes áron vásárolhatják meg a közmédia archívumában őrzött tartalmakat. Ezzel az is volt a cél, hogy az archív anyagok is eljussanak a nézőkhöz. A sporttörténeti témák is fókuszban vannak, "csodás archív felvételek várnak arra, hogy a közönség elé kerüljenek" - emelte ki.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Joséphine Baker világhírű revücsillag élete utolsó heteiben, 68 évesen is is korát meghazudtoló frissességgel szerepelt Európa színpadjain.
Aforizmák
„Azon a napon lettél felnőtt, amikor először nevettél egy jót – önmagadon."
Ethel Barrymore
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ