Az elmúlt év magyar filmtermésébe nyújt betekintést 12. Bukaresti Magyar Filmhét
Dátum: 2018. november 9., péntek, 7:58

Az elmúlt év magyar filmtermésébe nyújt betekintést a 12. Bukaresti Magyar Filmhét, amelyen a román főváros közönsége először láthat a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést is begyűjtött alkotásokat.

A filmhetet szervező Balassi Intézet bukaresti központjának keddi közleménye szerint a november 11. és 18. között zajló programsorozat nyitófilmje a Nemes Jeles László rendezte Napszállta lesz, amelyet a velencei filmfesztiválon a filmkritikusok FIPRESCI-díjjal tüntettek ki. A filmhetet Madarász Isti Egy szerelem gasztronómiája című alkotása zárja.

Bukarestben először vetítik Csuja László Virágvölgy, Bogdán Árpád Genezis és Szász János A hentes, a kurva és a félszemű című filmjét. Lengyel Balázs Lajkó - Cigány az űrben című nagysikerű paródiája a Bukaresti Magyar Filmhét vetítése után kerül a bukaresti mozik műsorára. A vetítésen jelen lesz a rendező, Lengyel Balázs és Lovas Balázs társforgatókönyvíró is.

A Bukaresti Magyar Filmhét fontos fóruma a két ország közötti szakmai együttműködésnek, így idén is lesz szakmai workshop a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ebből az alkalomból Lengyel Balázs és Lovas Balázs fognak előadást tartani a diákoknak.

A Bukaresti Magyar Filmhéten bemutatnak egy válogatást a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak utóbbi két évben készített kisjátékfilmjeiből. Köztük van a jelenleg Diák-Oscar díjjal kitüntetett Ostrom című, Kovács István által rendezett munka is.

A filmhét a fiatal nézőkre is összpontosít. Idén egy technikai különlegességgel várják a szervezők a kisebbeket: 35 mm-es filmtekercsekről vetítenek számukra Gusztáv-animációkat a Balassi Intézetben. Szintén a gyerekeknek szól a Salamon király kalandjai című animációs nagyjátékfilm, amely Albert Hanan Kaminski és Pálfi Zsolt rendezőpáros munkája.

A fesztiválon levetítik Révész Bálint Nagyi projekt, Brejer Ádám Havanna, csak oda, Koltay Anna és Turán Eszter BP Underground, Izing Róbert A megnyerhetetlen mérkőzés és Osgyáni Gábor Tervek nélkül semmik leszünk című dokumentumfilmjét.

A Bukaresti Magyar Filmhét kiemelt célja ráirányítani a figyelmet az erdélyi filmes porondra, idén az erdélyi magyar filmgyártás múltját és jelenét ismertetik meg, bemutatják Zágoni Bálint A Sárga csikó nyomában című dokumentumfilmet. A közönség emellett megtekintheti a Filmtett alkotótáborban az elmúlt két évben készült legsikeresebb alkotásokat.

A Román Nemzeti Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiótermében román és angol nyelvű felirattal vetítik a filmeket.

A filmhét ideje alatt koncertek is lesznek, a nulladik napon megnyitják a Film-Jel-Mez című filmes jelmezterveket bemutató kiállítást, amelyen a közönség megtekintheti a mai magyar filmipar egyik legtermékenyebb jelmeztervezőjének, Bárdosi Ibolyának három filmhez készült munkáit.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
 
Tanára szemére vetette, hogy szórakozásból fest.
Aforizmák
„ Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki."
Braque
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ