A Virágvölgy kapta a diákzsűritől a legjobb alkotásnak járó díjat Pozsonyban
Dátum: 2018. december 4., kedd, 9:59

Csuja László Virágvölgy című első filmjét választotta a legjobb alkotásnak a diákzsűri a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.

Közlésük szerint az indoklásban a fiatal zsűritagok méltatták a Virágvölgy szereplőgárdáját, képi világát és a film humorát.

Csuja László a Magyar Nemzeti Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával.

A történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.

A film amatőr főszereplőkkel készült: a női főszerepben Berényi Bianka, a férfi főszerepben Réti László parasportoló látható.

A forgatókönyvet Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely volt. A film Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a FocusFox gyártásában a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült.

A Virágvölgy júliusban a Karlovy Vary-i Filmfesztivál East of the West versenyprogramjában elnyerte a zsűri díját, majd a palicsi fesztiválon is díjazták, és azóta már mintegy húsz rangos filmfesztiválon szerepelt szerte a világon.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk a sajátunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig."
Hermann Hesse
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ