Több mint 50 film érkezett a MÁK videopályázatára
Dátum: 2018. december 17., hétfő, 22:19

Több mint 50 videofilmet készítettek a fiatalok a Magyar Államkincstár (MÁK) "MesterVideó Pályázatára", és a legkülönbözőbb élethelyzetek alapján irányították rá a figyelmet a megtakarítások és a pénzügyi ismeretek fontosságára - mondta Borbély László András, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese, a videopályázat zsűrijének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Borbély László András kifejtette, hogy a fiatalok pénzügyi tudatosságát fejlesztő videopályázatra három témakörben lehetett pályázni.

Az általános iskola felső tagozatosainak a takarékosság témáját, míg a középiskolásoknak pénzügyi ismeretekkel kapcsolatos témát adtak, az egyetemisták feladata pedig arról szólt, hogyan tudnának egymásnak állampapírt eladni.

Az elnökhelyettes kiemelte, hogy idén 34 százalékkal nőtt a babakötvény-állomány tavalyhoz képest, ebben a megtakarítási formában már több mint 50 milliárd forintot tart a lakosság.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ