A tavalyi év legjobb filmjeiből válogat idén a Cseh Filmkarnevál
Dátum: 2019. február 5., kedd, 15:29

A tavalyi év legjobb cseh filmjeiből mutat be válogatást az idei Cseh Filmkarnevál, amely február 13. és 17. között a család témáját feldolgozó alkotásokkal várja a közönséget a Toldi moziban.

Tavaly 62 film készült Csehországban, amelyből 25 dokumentum és 37 játékfilm, utóbbiból válogattak a szervezők nyolcat az idei karnevál programjába - mondta Lucie Orbók, a Cseh Centrum igazgatója a program keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Gál Róbert, az esemény főszervezője kiemelte: az idén a fiatal cseh alkotókat szeretnék bemutatni a magyar közönségnek, akik közül többen személyesen is jelen lesznek a vetítésekhez kapcsolódó programokon.

A filmkarnevált a megromlott családi viszonyokat bemutató Hétvégi ház eladó című vígjáték nyitja, majd látható lesz a családalapítási vágy és az egyéni karrier dilemmáját elemző Domestik is. Az Egy kis időre és A papa Volgája című filmek a családi titkokra próbálnak különböző eszközökkel fényt deríteni, míg a Miss Hanoi című krimi a Csehországban élő vietnámi közösség családi hagyományokat szigorúan betartó világát mutatja be.

A teljes szétesés elleni harcra az elvonón játszódó Szomorú férfiak mosolya, a politika és az egyéni sorsok összefonódására pedig Az elárult arany és a Jan Palach című filmek reflektálnak.

A vetítéseket követő beszélgetéseken három film alkotóit személyesen is megismerheti a közönség. A Hétvégi ház eladó című nyitófilm vetítése után Tomás Pavlícek rendező és Bárdos Judit színésznő, a Domestik után Adam Sedlák rendező, Jirí Konvalinka színművész és Jakub Jíra producer, a Miss Hanoi után pedig Zdenek Viktora rendező és producer, valamint Ha Thanh Spetlíková színésznő lesznek a beszélgetések vendégei.

Részletes program és vetítési időpontok a Toldi mozi, valamint a Cseh Centrum holnapján olvashatók.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
Aforizmák
„ Aki meg akarja ismerni a népek lelkületét, tanulmányozza a kölcsönkönyvtárakat."
Hauff
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ